Letartóztatták a dobozi rablókat

2018. december 27. 17:05 | behir.hu

A Békés Megyei Főügyészség társtettesként elkövetett rablás bűntette miatt kezdeményezte egy 40 éves és egy 24 éves, többszörösen büntetett előéletű dobozi férfi letartóztatását, akik múlt hét pénteken rablással szereztek maguknak kábítószert.

A megyei főügyészség közleménye szerint a rendelkezésre álló adatok alapján a gyanúsítottak december 21-én hajnal fél három körül – előzetes megbeszélésük szerint, rablási szándékkal – a kerítésen átmászva bementek a sértett dobozi, családi házának udvarára. A sértett észlelve a betolakodókat, hangosan kiabálva próbálta meg kizavarni őket házának udvaráról, a gyanúsítottak azonban nem távoztak, hanem bántalmazni kezdték a férfit; több alkalommal megütötték a fejét, illetve miután a földre került, több alkalommal fejbe is rúgták, miközben tőle kábítószert, „füvet” követeltek.

A gyanúsítottak a házba vonszolták a sértettet, ahol folytatták a bántalmazást és már nem csak kábítószert, de pénzt is követeltek tőle. A sértett a bántalmazás hatására átadott az elkövetőknek egy nylon zacskóban kb. két maréknyi zöld, növényi törmeléket, marihuánát. A gyanúsítottak távozóban megfenyegették a sértettet, hogy ha elmondja valakinek a történteket, akkor megölik, majd távoztak, de a kábítószeren kívül magukkal vittek egy, a sértett tulajdonát képző, körülbelül 70 ezer forint értékű elektro-akusztikus gitárt is. A sértett a bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló orrcsont-törést és a koponyaboltozat törését, valamint a fején többrendbeli hámsérüléseket szenvedett.

A kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt rendelték el, másrészt azért, mert alaposan feltehető, hogy a gyanúsítottak szabadlábra kerülésük esetén a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésével, megsemmisítésével vagy a tanúk befolyásolásával, megfélemlítésével a bizonyítást megnehezítenék, illetőleg a bűnismétlés veszélye is fennállt. A Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója a gyanúsítottak letartóztatását 1 hónapra elrendelte.

További programok »

FEL