Letartóztatta a bíróság a fizetés nélkül távozó vendéget - videóval

2021. január 26. 08:15 | behir.hu

Mentősnek adta ki magát, úgy utazgatott az országban egy férfi. Vendégházakban szállt meg, majd fizetés nélkül távozott. A gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. A gyulai rendőrök Pest megyében elfogták és Békéscsabán, a Békés megyei rendőrség fogdájában adtak neki szállást.

Országszerte károsított meg szállásadókat egy férfi, aki mentősnek adta ki magát, pedig soha nem dolgozott a mentőszolgálatnál - írja a Békés Megyei Főügyészség közleménye. Egy internetes oldalon foglalt szobákat, majd mindenhonnan a foglalás lejárta előtt és fizetés nélkül távozott. Gyulára, egy apartmanházba január 6-án érkezett három napra. A szolgáltatást nem fizette ki, ezért az apartman üzemeltetője január 13-án feljelentést tett.

 

 

A Gyulai Rendőrkapitányság rendőrei egy hét alatt elfogták az utazgató férfit, január 21-én hajnalban a Pest megyei Nagykátáról, egy panzióból állították elő. A 28 éves férfi a legtöbbször mentősnek adta ki magát és az elmúlt hónapokban a gyanú szerint öt megyében követett el bűncselekményeket. Tavaly szeptember 24-én szabadult a börtönből és már azon a napon is foglalt szobát.

Általában lopott mentőskabátban jelent meg az interneten lefoglalt szálláshelyeken. Gyakran útközben, vonatról intézte a foglalásokat úgy, hogy kölcsönkérte utastársai telefonját. Arra hivatkozott, hogy a munkája miatt, hivatalos ügyben utazik, ezért tudott szobákat foglalni. Mindenhonnan fizetés nélkül távozott és több helyről lopott is, televíziókat, kulcsokat vitt el. A gyulai rendőrök először előállították a Gyulai Rendőrkapitányságra, ott megtörtént a kihallgatása. Ezután Békéscsabára vitték, ahol a csalás és lopás miatt őrizetbe vett férfinek a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájában biztosítottak szoba helyett egy zárkát.

 

További programok »

FEL