Leszakadt az egyik dobozi híd

2023. március 30. 15:08 | Such Tamás

A napokban leszakadt – szabályosan a középen kettétört – a dobozi Varga-Hosszai főcsatornán (Holt-Fekete-Körös) átívelő híd, vagyis a kastélypark Kossuth téri bejáratánál található gyalogátkelő. Egy olvasónk elmondása szerint a gyalogátkelő már évek óta rossz állapotban volt.

Köves Mihály, Doboz polgármestere megkeresésünkre elmondta, 2005-től használják a hidat. A faszerkezetet évekkel ezelőtt egy gombafaj támadta meg, majd a korhadás következtében körülbelül három éve elkezdett süllyedni. A folyamat annyira felgyorsult, hogy vasárnap, 26-án beszakadt.

 

Galéria

 

(Fotók: behir.hu/Kovács Dénes)

 

– Az önkormányzat 2021-ben a Magyar Falu Programban pályázott egy új híd felépítésére, amely szakértő szerint 20 millió forintba került volna – fűzte hozzá. – A pályázatot amiatt utasították el, hogy a híd két partja önkormányzati, míg a víz állami tulajdonban van.

Hozzátette, a TOP Plusz fejlesztések között erre is juthat forrás, a pályázatokat nyáron írják ki. Doboz a békéscsabai járáshoz tartozik, így a járás egy külön rendszerben tudja a pályázatait benyújtani. Ezúttal a kastélypark korszerűsítése is szerepel majd a pályázati célok között.

– A hidat természetesen hamarosan elbontjuk – fűzte hozzá.

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL