Leáll a termelés a győri Audi gyárban

2020. március 17. 13:57 | behir.hu

A koronavírus-járvány elleni védekezés miatt kialakult nemzetközi helyzet és az alkatrészellátásban mutatkozó bizonytalanság miatt a tervek szerint hétfőtől leáll a termelés az Audi Hungaria Zrt. győri gyárában is.

A Volkswagen konszern legtöbb telephelyén felfüggeszti a termelést, ami érinti az Audi AG ingostadti, neckarsulmi, brüsszeli, mexikói és győri telephelyeit is, olvasható a cég közleményében. 

A vállalat az üzemi tanáccsal és a Volkswagen konszernnel egyetértésben azt tervezi, hogy a termelést a telephelyeken szervezett és ellenőrzött formában a hét végéig leállítja. A közlemény idézi Peter Kösslert, az Audi AG termelésért és logisztikáért felelős igazgatótanácsi tagját, az Audi Hungaria Zrt. felügyelőbizottságának elnökét, a nemzetközi válságstáb vezetőjét, aki szerint már eddig is számos intézkedést hoztak annak érdekében, hogy megóvják munkavállalóik egészségét.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL