Laborvezető: többféle koronavírust is izoláltak

2020. április 6. 10:45 | behir.hu

Újabb koronavírusokat izoláltak a Nemzeti Népegészségügyi Központ laboratóriumában, ez alapján úgy tűnik, hogy több helyről érkezhetett a kórokozó Magyarországra - mondta Kis Zoltán, a központ laborvezetője hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

A laborvezető elmondta, a vakcina hatásossága szempontjából fontos, hogy megállapítsák, hányféle alpopulációja van jelen Magyarországon a vírusnak. Hozzátette, akár egy fertőzött szervezeten belül is többféle vírus fordulhat elő – írja az MTI.

A laborban elkezdődtek azok a kísérletek, amelyekkel egy vakcina hatásosságát ellenőrizni lehet. Kis Zoltán hangsúlyozta, egyelőre nincs olyan bizonyíték, hogy bármilyen gyógyszer hatásos lehet a koronavírus ellen, ezért óvatosan kell kezelni az ezzel kapcsolatos híreket.

 

Forrás: MTI

További programok »

Egészségügy

Orvosokat fenyegettek, ajtót rongáltak a gyulai kórházban

Egy négyfős csoport az ügyeletben dolgozó orvosokat és az asszisztensnőt durván megfenyegette, rasszista, megalázó és gyalázkodó szavakkal illette, agresszívan lépett fel, és megrongálta az ambulancia ajtaját – írja közösségi oldalán Abdulrab Abdulrahman Mohamed, a gyulai csecsemő- és gyermekosztály főorvosa.
2026. április 5. 11:29
FEL