Az eseményt Békés Vármegye Önkormányzata és a SINOSZ SzÉP támogatásával tartották meg. A SINOSZ vármegyei szervezetének jogelődje 1955-ben alakult meg, így most a 70. évfordulót közösen ünnepelték.
– A leghosszabb ideje tagunk 53 éve folyamatosan részese a szervezeti életnek, és van tizennégy olyan tagunk is, akik minimum 40 éve velünk vannak. Jelenleg kétszázhúsz körüli Békéscsabán a tagság létszáma, emellett pedig hatvanan vannak Orosházán, és szintén ennyien Gyulán – fejtette ki Nagy Éva Mária, a SINOSZ vármegyei ügyintézője.
A programot történeti ismertetővel kezdték, majd oklevéllel és emlékplakettel jutalmazták a hűséges tagokat, ezt követően megtartották az erre az alkalomra indított gyermekrajz-versenyük eredményhirdetését. A nap folyamán Derék Dénes siket bűvész is szórakoztatta a közönséget, és a szintén hallássérült tagokból álló Jeles Színtársulat játszott a vendégeknek.
– A siketek közössége egy külön kultúrát képvisel, ez mondhatni a siketkultúra. Ők egymás között jelnyelven akadálytalanul tudnak kommunikálni, a halló személyekkel kevésbé, így egy sajátos, közös identitású, összetartóbb közösség alakul ki a siket emberek között – mondta a SINOSZ vármegyei ügyintézője.
Fotók: Bere Mátyás/behir.hu; Nagy Éva Mária a SINOSZ Békés Vármegyei Szervezete