Közel száz programmal készülnek a Tourinform irodák a Turizmus Világnapjára

2023. szeptember 27. 11:52 | behir.hu

Az ország 47 pontján összesen 98 programmal várják a turistákat a turisztikai információs irodák szeptember 27-én, a Turizmus Világnapján. Az események többsége ingyenes, de előzetes regisztrációt igényel, a programok egy része a világnapot követő hétvégéig elérhető lesz.

Bár a szezonális Tourinform irodák a nyár végével már bezártak, a MTÜ Tourinform Koordinációjának felhívására a nyitva tartó 94 Tourinform több mint kétharmada, 61 iroda vesz részt a kezdeményezésben – írja szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség.

Az idei világnapon az érdeklődőket országszerte közel ötven településen összesen majd száz programmal várják, ezek többsége ötletes, vezetett gyalogos városnézés és természetjáró túra lesz.  A Balaton várát, Szigligetet új fénytörésben, holdfénytúrán mutatják majd be az érdeklődőknek. Balatonfüredre és Szentendrére a reformkort, illetve a Millennium korát megidéző kosztümös sétán lehet rácsodálkozni. Székesfehérvár a belvárosi udvarainak rejtett titkait tárja fel, Gyula a négy elem köré szervezett városi sétára, Szarvas pedig ingyenes kisbuszos városnézésre invitál. Tokaj és Kisköre aktív programokat, hajós és kerékpáros vezetett túrákat is kínál. Emellett számos izgalmas, kreatív élményt kínáló felfedezőjátékkal is találkozhatnak az érdeklődők. Kaposvár várostörténeti kvízzel, Tata borkóstolós naplemente túrával csábít, Zalaegerszeg többek között kultúr-túrával, Siófok pedig városmegismerő kódfejtő sétával készül. Nyíregyházán a városnézést VR élménnyel fokozzák majd.

Sok helyen edukációs programokat is tartanak. A tapolcai Tourinform a helyi turizmus szakos középiskolások számára tart bemutató órát választott szakmájukról, Kiskörén nyolcadikosok vehetnek részt a Vízlépcső és a Hallépcső vezetett túráján. A gyulai Tourinform pedig a település szállásadói számára tart városnézést szolgáltatói szemmel, hogy a későbbiekben élményszerűbben ajánlhassák vendégeiknek a fürdőváros érdekességeit.

„A turizmusban dolgozók fontos küldetése, hogy kifejezzék Magyarország és azon belül a térség iránt érzett szeretetüket is, amelyre a Turizmus Világnapjára időzített tematikus programok kiválóan alkalmasak. A világnap pedig remek apropója annak, hogy a települések mélyebb megismerésére, turisztikai kincseinek felfedezésére ösztönözzék a turistákat, sőt akár a helybelieket is. A kezdeményezés mindemellett jó alkalom arra is, hogy a helyi szolgáltatók is megélhessék, hogy büszkék településükre, mindezzel megerősítve városuk turizmusbarát arculatát” – hangsúlyozta Molnár Anita, az MTÜ Tourinform Koordinációjának vezetője. 

A programok többsége ingyenesen elérhető, az érdeklődőknek viszont előzetesen jelezniük kell a részvételi szándékukat a Tourinform irodáknál. 

További programok »

FEL