Közel 70 országban járt már dr. Csomos Imre, és az útnak még messze nincs vége

2024. október 4. 07:30 | Gulyás Gergő

A Világjáró Gyulaiak sorozat részeként tartott ismét telt házas előadást Dr. Csomos Imre főorvos, a gyulai Mogyoróssy János Városi Könyvtárban. Az előadás ezúttal a Kaukázus lejtőin címet kapta, amelyben a főorvos a két legutóbbi utazásának az élményeit mesélte el az érdeklődőknek.

A Világjáró Gyulaiak egy népszerű előadássorozat a gyulai könyvtárban. A különböző élménybeszámolókra mindig sokan látogatnak ki, hiszen a világ minden pontjáról hallhatnak és láthatnak érdekességeket. Ennek a sorozatnak az egyik visszatérő vendége dr. Csomos Imre főorvos, aki közel 70 országban járt már az élete során, legutóbb Örményországban és Grúziában.

– Most úgy döntöttem, hogy a kevésbé ismert részét járom be a világnak, ezért a volt szovjet köztársaságokat gondoltam szisztematikusan végig járni. Most ez csak egy falat volt, a jövőben folytatni fogom ennek a résznek a megismerését és felkutatását, hiszen jóformán semmit nem tudunk ezekről az egykorvolt tagállamokról – fogalmazott a főorvos.

Dr. Csomos Imre elmondta, hogy őt elsősorban nem a turistalátványosságok érdeklik, hanem sokkal inkább az adott ország történelme, kultúrája, hagyományai és szokásai. Mint mondta, ő az embereket keresi a látványosságok hátterében, ami többé-kevésbé most is sikerült.

A mostani kalandot Jerevánban, Örményország fővárosában kezdte a főorvos az unokájával együtt (Örményország a világtörténelem első keresztény országa), ahol három napot töltöttek el, és egy csodálatos idegenvezető vezette őket körbe a fővárosban és annak környékén. A veszélyesebb régiók sem maradtak ki az utazásból, így az idegenvezető elvitte őket a török és az iráni határig, majd az egykori háborús gócpont Karabahig is.

A főorvos (és unokája) ezek után észak felé haladva közelítették meg Grúziát, hiszen a túra ott folytatódott. A fővárosban tett látogatásuk után az ország második legnagyobb városát keresték még fel, nem utolsósorban azért, mert repülőjárat csak onnan indul Budapestre.

– Ezek az utazások egyfajta szellemi befektetések a részemről. Nagyon kevés ember utazik ilyen aspektusból, de én hihetetlen módon táplálkozom abból, hogy olyanokat tudok meg az egyes országokról, amelyeket más nem. Én nem az átlagos turista szemével nézem az országokat, hanem előre felkészülök és mindenhol az értékeket keresem az emberekben és az épületekben is – tudtuk meg dr. Csomos Imrétől.

A főorvos Örményország és Grúzia előtt Kanadában járt, a következő úticélja pedig Üzbegisztán lesz.

További programok »

Friss hírek

Az utolsó másodpercekben csúszott ki a továbbjutás a Békéscsaba kezéből

A TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE 24–24-es döntetlent játszott hazai pályán az Alba Fehérvár KC ellen a női kézilabda Magyar Kupa 4. fordulójában, ez pedig a versenykiírás szerint a vendégeknek kedvezett. A Fejér vármegyeiek pár másodperccel a vége előtt, Szabó Kitti sikeres büntetőjével harcolták ki a továbbjutást.
2024. december 21. 21:00
FEL