Köszöntsük együtt a tavaszt a Kis-Sárréten!

2017. április 11. 15:15 | Balázs Anett

A Körös-Maros Nemzeti Park Kis-Sárrét területi egységében immár hagyománnyá vált, hogy minden év áprilisában tavaszköszöntő túrára várjuk a családokat.

Az idei túra időpontja április 22. (szombat). Ezen a napon 9.00 órára a Bihari Madárvártába várunk mindenkit, aki szeretné a természetben köszönteni a tavaszt. A délelőtt folyamán szakvezetéses túra keretében ismerkedünk majd a rétek, vadvizek élővilágával. A résztvevők létszámától és korösszetételétől függően egy hosszabb halastavi túrára vagy egy rövidebb, de szintén látványos sétára indulunk a Madárvártát övező mocsarak és legelők között.

A térségben idén is sok nyári lúd fészkel, s tavaszköszöntő túránk időpontjáig minden bizonnyal kikelnek az első fiókák is. Hangjuk alapján beazonosíthatjuk majd a különféle nádiposzáta fajokat, kékbegyet, fülemülesitkét, barkóscinegét. A virágzó réteken és legelőkön a táj jellegzetes növényvilágával, növénytársulásaival ismerkedhetünk.

A túra után ebéd várja a résztvevőket (aki igényel ebédet, az a helyszínen tudja majd kifizetni). Délután szakavatott mesterek segítségével különböző kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a gyerekek és szüleik egyaránt.

A program díja 500 illetve 1000 Ft/fő. A részletekről Tóth Zsuzsannától érdeklődhetnek a (06-30) 687-0816, vagy a (06-66) 498-360-as telefonszámokon.

További programok »

FEL