Kosárlabda: Gyenge támadójátékkal kapott ki a Békéscsaba a fővárosban

2024. április 27. 21:35 | Kovács Dávid

A Békéscsabai KK 70-48-as vereséget szenvedett a Pénzügyőr otthonában a férfi kosárlabda NBI B Zöld csoportjában maradásért rendezett párharc második mérkőzésén.

A párharc első mérkőzését szerdán a csabaiak nyerték, ezzel előnybe kerültek a két győzelemig tartó csatában. A második mérkőzést a hazai pályán játszó fővárosiak kezdték jobban. Az első negyed végén 19-10-re vezettek.

A második 10 perc a vendégeknek sikerült jobban, fordítottak, így a félidőben 27-25 volt az állás.

A harmadik etapban ismét a Pénzügyőr volt a pontosabb, és jobb helyzetből várhatta a mérkőzés hajráját. Az eredmény ekkor 44-41 volt.

Az utolsó negyedben szétesett a csabaiak játéka, mindössze 7 pontot szereztek, a fővárosi csapat pedig fölényes győzelmet aratott. A Pénzügyőr 70-48-ra nyert és egyenlített a párharcban.

Vuk Pavlovic együttese 28 három pontos kísérletből mindössze kétszer talált a gyűrűbe, így pedig nem lehetett esélye a győzelemre. A két csapat május elsején, Békéscsabán újra találkozik egymással, a győztes bent marad és a 13. helyet szerzi meg, a vesztes pedig kiesik az NBII-be.

További programok »

Kosárlabda

Jancsika Árpád: Úgy működünk, mint egy nagy család

A Békéscsabai KK a 13. helyen zárta története első NB I/B-s szezonját és ezzel eldőlt, hogy jövőre is a Zöld csoportban szerepelhet. Jancsika Árpád technikai vezető szerint nagyon sok tapasztalatot szereztek ebben a szezonban, amelyeket a jövőben is hasznosíthatnak majd.
2024. május 7. 16:45
FEL