– A kormány milliárdokat fordít a védekezésre jelen pillanatban és a szüret után is – közölte Nagy István agrárminiszter a közösségi oldalára feltöltött videóban. – A Hegyközségek Nemzeti Tanácsával együtt több mint 200 szemlecsoport dolgozik országszerte azon, hogy vizsgálják az ültetvényeket és felismerjék a betegséget.
– Az elmúlt tíz év legnehezebb növényvédelmi feladata várt idén a szőlőtermelőkre Magyarországon. Az enyhe tél és korai tavaszodás miatt ugyanis rendkívüli mértékben elszaporodtak a szőlőre súlyos csapást jelentő kórokozók és kártevők – erről már a Világgazdaság írt.
Nagy István azt is elmondta, drónos felderítést is végeznek, a hét végéig már 8000 hektárt átvizsgáltak. A munkát Nébih mobil laborautója is segíti, a szakemberek a helyszínen képesek kimutatni a kórokozó jelenlétét, ha fertőzés gyanúja merül fel.
– A szemlék egészen a vegetációs időszak végéig, illetve a metszések befejezéséig folytathatók. Nagy területen zajlik a helikopteres védekezés, az ideális is kedvező – mondta a miniszter. Hozzátette: a kormány 3,8 milliárdot különített el a védekezésre, a forrás felét a szüret utáni és a tavaszi növényvédelmes kezelésre fordítják.
– A fertőzött ültetvények tulajdonosai a hatósági kényszerintézkedések után állami kártérítést kapnak – hívta fel a figyelmet a Nagy István.
Forrás: VG, FB/Nagy István