Kollódium és Zselatin – A fény tánca című kiállítással bővült a Fotó Fesztivál

2025. szeptember 9. 20:19 | Babcsák Dóra

A Békéscsabai Fotó Fesztivált idén is megszervezik meg a városban. A hét folyamán több kiállítás is várja az érdeklődőket. Szeptember 9-én nyílt meg Vanek Virág és Éles Balázs Kollódium és Zselatin – A fény tánca című közös tárlata, amely október 9-ig tekinthető meg a Csabagyöngye Kulturális Központban.

A két alkotó 2021-ben találkozott a Budapesti Metropolitan Egyetem fotográfia szakán, ahol hamar közös érdeklődési pontokat fedeztek fel, majd elkezdték kialakítani a saját vizuális nyelvüket. Az elmúlt években leginkább önálló projekteken dolgoztak, de egy ideje egyre gyakrabban merült fel bennük a közös munka gondolata. Ebből született a most bemutatott Kollódium és Zselatin: A fény tánca című kiállítás is.

A tárlatot dr. habil. Eperjesi Ágnes nyitotta meg, aki a fővárosi egyetemen találkozott a művészpárossal. A képzőművész nyitó beszédében elmondta: a fotogram egy kamera nélküli fotográfia, amelyet egy önálló médiumnak tart a fotográfián belül, a fénnyel és a fényérzékeny anyaggal dolgozik. 

– Alapvetően a nedves kollódiumos eljárással foglalkozom, ami egy 19. századi technika, főleg portréfotózásra. A célom, hogy ezt az anyagot a magyar kortárs művészetben egy újfajta felhasználási móddal vezessem be. Az itteni művekhez nem használtam semmilyen kamerát csak a fény lenyomatai jellennek meg a műveken – fogalmazta Vanek Virág

– Igyekszem úgy elkészíteni a fotogrammokat, hogy mindig reflektív fényt használok, a kiállításra érkezők fehér alapon fekete foltokat fognak látni,a fekete foltok a fények játékai és az alkotást fényjátékkal és ezüst zselatinos papírral keltettem életre, a kiállításunknak is ez adta a címét – mondta el Éles Balázs. 

A szervezők szerint a Fotó Fesztivál célja, hogy teret adjon a fotóművészetnek, összekösse a profi alkotókat és a fiatal tehetségeket, valamint közösségi élményt nyújtson a látogatóknak. A tárlat a Csabagyöngye Kulturális Központban tekinthető meg, október 9-ig.

Galéria

További programok »

Kultúra

FEL