Ködvirág, kamilla és fátyolvirág váltotta egymást a szikes laposokban

2024. július 20. 17:42 | behir.hu

A Körös-Maros Nemzeti Park szikes pusztáinak mély fekvésű, lapos részei egy nagyon speciális és nem túl sok növény szármára alkalmas élőhelyet biztosítanak. Ennek ellenére látványos virágtengerekre bukkanhatunk például a Csanádi puszták szikes laposaiban is.

Az időszakos vízállás és a magas sótartalom néhány növényfaj számára kifejezetten kedvező, s ezért még látványos virágzást is képesek produkálni. Ilyen például az egyik legkorábban megjelenő vadvirágunk, a tavaszi ködvirág, amely ebben az évben már február végén nagy tömegben nyílt a magas hőmérséklet hatására. Ez a virág egyáltalán nem igényes, nagyon jól tűri a szélsőséges viszonyokat, így sokszor találkozhatunk vele a szikeseken is – írja honlapján a Körös-Maros Nemzeti Park.

Ha kedveznek a körülmények számára, akkor a ködvirág olyan sűrű virágszőnyeget alkot a talajfelszín közelében, hogy messziről nézve úgy tűnik, mintha ködpaplan borulna a földre. Ez a jelenség idén is nagyon látványos volt.

A ködvirágok elnyílása után csodálhattuk meg a szikesek legnagyobb pompáját, a kamillavirágzást. Ez a jól ismert, számos gyógyhatással rendelkező növény nagyon látványos, homogén virágtengert tud alkotni a szikes élőhelyeken. Idén a meleg és száraz tavasznak köszönhetően viszonylag korán kezdődött a virágzása. Nem tudott azonban magas szárat fejleszteni, de így is nagyon látványos kamillamezők alakultak ki például a Nagy-Zsombék körüli szikes laposokban, amelyeket szervezett túránkon is megcsodálhattak a résztvevők.

A szárazság hatására a kamilla gyorsan elvirágzott, föld feletti része elszáradt. Ezután a szikes laposok igen kopár képet mutattak. A júniusi esőzések hatására azonban hajtást képeztek a mezei fátyolvirágok, s a hónap vége felé már virágaik is megjelentek. Ezek az alacsony, legfeljebb 10 centiméter magas növények nagy felületet beterítve virágoznak. Apró, néhány milliméteres, halvány rózsaszín virágaik vannak, melyek hajszálvékony szárakon ülnek. Ha nem közvetlen közelről szemléljük a növényeket, akkor ránézésre sokszor úgy tűnhet, mintha a levegőben lebegnének ezek az apró kis virágocskák.

Ezek a példák jól mutatják, hogy az Alföld síkvidéki pusztái is tudnak változatos látványosságokat produkálni, csak alaposabban kell szemlélnünk a tájat.

További programok »

Itthon

Szélrekordot hozott a melegfront

Viharos széllel érkezett a fővárosba a melegfont. Budapest János-hegy állomáson 28,2 m/s-os (102 km/h-s) széllökést mértek, ezzel megdőlt a legnagyobb széllökés erre a napra vonatkozó fővárosi rekordja. A korábbi rekordot 2005-ben Budapest Lágymányoson mérték, aznap 25,4 m/s (91 km/h) volt Budapesten a legnagyobb széllökés.
13:56
FEL