Klímavészhelyzetet hirdetett az Európai Parlament

2019. november 29. 06:05 | Gyemendi Réka

A strasbourgi plenáris ülés csütörtökön fogadta el a határozatot, amelyben megállapítja, hogy éghajlati és környezeti vészhelyzet áll fenn, és arra kéri az Európai Bizottságot, az uniós tagállamokat és az összes globális szereplőt, „hogy sürgősen tegyék meg a szükséges konkrét lépéseket e fenyegetés leküzdése és megfékezése érdekében, még mielőtt túl késő lenne” – közölte az index.hu.

Emellett az EP-képviselők arra is felszólítják az Ursula von der Leyen-vezette új Bizottságot, hogy a jogalkotási és költségvetési javaslat éghajlati és környezeti hatását is vegye figyelembe, és biztosítsa, hogy a javaslatok nem járuljanak hozzá biológiai sokféleség csökkenéséhez és ahhoz, hogy a bolygó átlaghőmérséklete 1,5 Celsius-foknál tovább emelkedjen az ipari forradalom előtt mért adatokhoz képest.

Az EP egy másik állásfoglalást is elfogadott csütörtökön, ami arra sürgeti a Bizottságot, hogy az ENSZ éghajlatváltozási konferencia számára nyújtson be egy stratégiát, amely 2030-ig 55 százalékkal kellene csökkentené az EU károsanyag-kibocsátását, 2050-re pedig megvalósítaná a klímasemlegességet.

– Az EU az első komoly politikai tényező, amelyik klímavészhelyzetet hirdet ki – nyilatkozta Cseh Katalin, a Momentum EP-képviselője az EUrologusnak. A magyar politikus a Zöld New Deal Platform egyik társelnökeként a kezdeményezés egyik legnagyobb szószólója volt a liberális-centrista Megújuló Európa EP-frakción belül.


Az EP-képviselő állítja: a határozatnak nemcsak a szimbolikus jelentősége nagy, hanem a gyakorlatban is komoly elköteleződést jelent, mivel minden jogszabálytervezetet a klímavészhelyzet szemüvegén át is meg kell vizsgálni, és minden előterjesztésnek összhangban kell lennie a klímacélokkal. 


– A bolygó túlélése nem szabad, hogy pénzkérdés legyen, mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy 1,5 fok alatt maradjon a globális felmelegedés mértéke és ne csökkenjen tovább a biológiai sokféleség – mondta Cseh Katalin, aki nagyon büszke arra, hogy az előző ciklusban liberális és a szabadpiac iránt kifejezetten elkötelezett liberális ALDE-ban sikerült érvényre szerezni a klímaváltozás elleni harc szempontjainak is.


– A Fidesz EP-delegációja is megszavazta a határozatot – nyilatkozta Tóth Edina fideszes EP-képviselő, a környezetvédelmi szakbizottság tagja az EUrologusnak. – A klímaváltozás valós folyamat, valós veszély. Csupán fölösleges szójáték, hogy vészhelyzetről, vagy sürgősségről beszélünk, a lényeg a cselekvés - tette hozzá.

További programok »

Világ

Mit kell tudni az Európai Parlament képviselőinek megválasztásáról?

Az Európai Unió 27 tagállamában június 6–9. között tartják az Európai Parlament (EP) tagjainak választását, hazánkban az EP-választás az önkormányzati választásokkal egy napon, azaz június 9-én lesz. Az Európai Unióban egyébként összesen mintegy 400 millióan szavazhatnak a képviselőkre.
2024. április 17. 07:20
FEL