Kiderült, ki építi az M44-es Kecskeméthez közeli szakaszát

2020. február 13. 15:14 | behir.hu

A Közgép kivitelezésében megkezdődhet a Szentkirály és Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakasz megvalósítása, illetve a Szentkirályt elkerülő út munkálatai is.

Elindulhat az M44-es 2x2 sávos gyorsforgalmi út Szentkirály-Lakitelek közötti 4,6 kilométeres szakaszának tervezése és kivitelezése a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt. munkájával – derül ki az uniós közbeszerzési értesítőből.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházása ezen kívül magában foglalja a Szentkirályt elkerülő 3,5 kilométeres útszakasz tervezését és kivitelezését is, valamint további útfejlesztéseket a 4622. és 4623. jelű utakat érintően. Ez utóbbi fejlesztéseket szintén a Közgép Zrt. végzi és a munkálatok összesen több mint 43,1 milliárd forintból valósulnak meg.

 

A beruházás során az alábbi fejlesztések valósulnak meg:

  • 4623 j. összekötő út felújításának tervezése és kivitelezése a tervezett M44 csomópont és a tervezett Szentkirály elkerülő közötti szakaszon 4 kilométer hosszan,
  • 4622 j. összekötő út felújításának tervezése és kivitelezése a tervezett Szentkirály elkerülő és a 44. sz. főút között 8,1 kilométer hosszan,
  • 12,1 kilométer hosszú kerékpárút tervezése és kivitelezése a tervezett M44 csomópont és a 44 sz. főút között a 4622 és 4623 j. utakkal párhuzamosan,
  • 4. sz. főút út felújításának tervezése és kivitelezése a 4622 j. úti csomópont és a 445. sz. főút között 3,4 kilométeren, a 44 sz. főút és a 4622 j. úti tervezett turbó körforgalommal együtt.

A projekt keretében ezen kívül megépül egy külön szintű csomópont a 4623 jelű útnál, ahol egy komplex pihenőt is kialakítanak. A fejlesztés részeként két darab híd is elkészül: egy felüljáró épül a Peitsik-éri vadátjáró és a 4623 j. út felett, illetve egy aluljáró a K6. j. önkormányzati út alatt.

Forrás: magyarepitok.hu

További programok »

FEL