Békéscsabán rendezték meg a III-IV. korcsoportos kézilabda körzeti diákolimpia 1. fordulóját. A körzeti bajnokságnak a Kazinczy Ferenc Általános Iskola adott otthont. Nyolc körzet mérte össze tudását, és a negyedik fordulóban derül ki, melyik két csapat juthat tovább a megyei döntőbe.
A békéscsabai Kazinczy Általános Iskola 7. és 8. osztályos tanulókból álló lánycsapata a III-IV. korcsoportos kézilabda körzeti diákolimpián erősen indított, és mindkét mérkőzésen fölényes győzelmet aratott. Az intézmény testnevelő tanára elmondta, nagyon szerencsés helyzetben van, hiszen már nyolc éve tanítja a tehetséges sportolókat.
A sok munkának meg is lett az eredménye, hiszen a már összeszokott csapatnak idén sikerült bejutnia az Országos Serdülő Bajnokság legjobbjai közé.
A fiuknál szintén a békéscsabai iskola diákjai bizonyultak a legjobbnak, így jelenleg ők vezetik a tabellát.
Most is nagy volt az érdeklődés a diákolimpiai eseményen, ahol nem csak a csapatok, de a szurkolók száma is jelentős volt.
A bajnokság negyedik fordulója után a két legjobb csapat jut tovább a megyei döntőbe. Ezután pedig jó eséllyel indulhat az országos megmérettetésen, ahol eldől majd, mely együttes lesz idén a diákolimpiai magyar bajnok.