Kevesebb lesz a körte idén

2019. augusztus 21. 14:24 | behir.hu

A minőséggel viszont nem lesz gond.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) szerdai közleménye szerint Magyarországon a sokéves termésmennnyiség átlagosan 33 ezer tonnát tesz ki. Közölték: az Alma-Körte Világszövetség (WAPA) adatai alapján Európában körtéből 2 millió tonna körül teremhet az idén, ami 14 százalékos csökkenést jelent tavalyhoz képest. A jelentés szerint Spanyolország kivételével minden meghatározó termelő országban visszaeséssel számolnak, így körtéből az évtized második legalacsonyabb termése várható a kontinensen.

A terméscsökkenés hátterében a tavalyi hőség áll, valamint az, hogy az elmúlt évi nagy termés jelentősen terhelte a fákat, amely idén gyenge virágzással járt. A csapadékos időjárás miatt pedig mintegy két héttel csúszik a körte betakarítása - tette hozzá a NAK. 

Az agrárkamara kiemelte, hogy a körtefajták érési ideje júliustól október végéig tart. A július, augusztus hónapban érő fajtákat nyári körtéknek nevezik, azok hosszú idejű tárolásra nem alkalmasak, általában frissen fogyasztják. Ilyen többek között a Vilmos körte is, amelynek szedése már zajlik. A körteültetvények jelentős részén elsősorban őszi fajtákat termesztenek, így a gazdaságilag jelentős körtefajták zömét ősszel takarítják be. Belföldön a körték közül a legnagyobb területen Bosc kobak fajtát termesztenek, amely mellett a Conferance és a Hardy vajkörték is kedveltek a piacon. Ezek szeptember közepétől októberig érnek és 2-2,5 hónapon keresztül tárolhatók. 

A termesztőterület évről évre csökken: míg 2017-ben 2342 hektáron, tavaly 2270 hektáron volt körteültetvény, idén 2264 hektáron termesztik a gyümölcsöt a területalapú támogatások adatai szerint. A fő termesztőkörzetek Magyarországon az Alpokalján, a Bodrogközben és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében találhatók - írta a NAK.

 

Forrás: MTI

További programok »

Gazdaság

Illegális tevékenységek is szerepet játszhattak a madárinfluenza terjedésében

A zártan tartás elmulasztását, illegális tartást és baromfi, illetve baromfitermékek illegális árusítását is tapasztalta az állategészségügyi hatóság az ősz óta tartó madárinfluenza járvány során. A betegség gyors terjedésében ezek az illegális tevékenységek is jelentős szerepet játszhattak. Derül ki a Nébih sajtóközleményéből.
2024. december 21. 18:48
FEL