Két Békés megyei fürdő vesz részt a Strandok éjszakáján

2019. július 16. 16:05 | behir.hu

Július 26-án tartják a Strandok éjszakáját, a 10. évét ünneplő rendezvényhez idén több mint 40 fürdő csatlakozott országszerte – mondta el a szentendrei V-8 Uszoda és Szabadidő Központban tartott keddi sajtótájékoztatón Boros László Attila, a Magyar Fürdőszövetség elnöke.

A kezdeményezés célja a kezdetektől az volt, hogy megismertesse a magyar fürdőket és fürdőkultúrát a hazai és a nemzetközi nagyközönséggel – emlékeztetett a szervezet elnöke. Beszámolt arról is, hogy évről évre nő az esemény látogatóinak száma, tavaly meghaladta a 40 ezer főt.

A 10. évfordulóját ünneplő Strandok éjszakájához idén olyan fürdők, uszodák, strandok számára is csatlakoznak, amelye még nem tagjai a szövetségnek – tette hozzá.

A Strandok éjszakájához csatlakozott létesítmények pénteken meghosszabbított nyitvatartással várják a vendégeket, akik színes programkínálattal találkozhatnak – tájékoztatott Balogh Zoltán, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára.

Békés megyéből két fürdő a dévaványai Strandfürdő és Gyógyászat, valamint az orosházi Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő csatlakozott az országos akcióhoz.

A fürdőkben változatos zenei programokkal, élő koncertekkel, sztárvendégekkel, DJ-kel várják a fürdőzőket. A zenei programok mellett tematikus szaunaprogramok, csúszdaverseny, aerobic és egyéb sportprogramok, habparty, lézershow és tűzzsonglőrök szórakoztatják a közönséget.

A programokról ide kattintva részletesen tájékozódhat.

 

Forrás: hirado.hu

További programok »

FEL