Keleti rangadóval folytatja a bajnokságot a Csaba

2024. december 28. 17:17 | Kovács Dávid

Másfél hónapos szünet után folytatja a bajnokságot a női kézilabda NB I-ben szereplő TAPPE-Békéscsabai Előre NKSE. Rácz Sándor együttese keleti rangadón, Debrecenben lép pályára vasárnap.

A csabaiak a részben hazai rendezésű női kézilabda Európa-bajnokságot követően, karácsony előtt már a Magyar Kupában is pályára léptek az Alba Fehérvár KC ellen. Rácz Sándor vezetőedző kiemelte, ugyan három válogatott játékosuk hiányzott az Eb miatt, de igyekeztek jól felkészülni a bajnoki folytatásra.

– Ebben a négy-öt hétben szépen dolgoztak a lányok. Elégedett vagyok az elvégzett munkával, apróbb sérülések nehezítették csak a helyzetet. Voltunk Kisvárdán, ahol két felkészülési mérkőzést vívtunk, de azt azért még nem könnyű megállapítani, hogy milyen formában vagyunk – részletezte a szakvezető.

A csabaiak a bajnoki szünet előtt hazai pályán 27-23-ra legyőzték a Kisvárdát és jelenleg a 9. helyen állnak. A Debrecen a papírformának megfelelően az élmezőnyben foglal helyet, azonban az Esztergom és a Budaörs elleni váratlan pontvesztések miatt csak a 4. pozíciót foglalja el. A góllövőlistán 68 találattal 2. helyen álló Mariana Ferreira Lopes már nagyon várja az első, Debrecen elleni rangadóját.

– Amióta itt vagyok, tudom, hogy a Debrecen elleni a legnagyobb keleti derbi. Ismerem a debreceni közönséget, korábban a Thüringer játékosaként játszottam ott, tudom, hogy mi vár ránk. Már nagyon izgatott vagyok, remélem meg tudjuk mutatni, hogyan tudunk küzdeni egy élcsapattal szemben – emelte ki a portugál játékos

Az NB I 10. fordulójának záró mérkőzése vasárnap 18 órakor kezdődik a debreceni Hódos Imre Rendezvénycsarnokban.

 

NŐI KÉZILABDA NB I
10. FORDULÓ

December 21. (szombat)
Vasas–Mosonmagyaróvár 28–34
December 22. (vasárnap)
Kisvárda–DKKA 28–24
December 28. (szombat)
17.00 MTK–Fehérvár
18.00 Szombathely–FTC
December 29. (vasárnap)
16.00 Győr–Vác
16.00 Esztergom–Budaörs
18.00 DVSC–Békéscsaba

 

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Győr 18 pont (9 lejátszott mérkőzés) 2. FTC 17 (9) 3. Esztergom 14 (8) 4. DVSC 12 (9) 5. Szombathely 11 (9) 6. Kisvárda 10 (10) 7. Vác 8 (9) 8. Mosonmagyaróvár 8 (10) 9. Békéscsaba 7 (9) 10. Vasas 7 (10) 11. DKKA 6 (10) 10. Budaörs 6 (9) 13. Fehérvár 4 (9) 14. MTK 2 (9)

További programok »

FEL