Karácsony előtt is szolgál a Gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar

2019. december 21. 18:00 -
Helyszín: Gyulai Vigadó Gyula
2019. december 9. 12:16 | behir.hu

Esterházy Pál: Harmonia caelestis című művéből is elhangzik két tétel a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar idei karácsonyi koncertjén, de Kodály, Liszt, Verdi dallamok is megszólalnak a december 21-i hangversenyen. A kórus tizenhatodik éve ad koncertet a szeretet ünnepe előtt.

Egész éves munkájuk mellett egy, az Erdei iskolában eltöltött hétvégén intenzíven is készült a gyulai Erkel Ferenc Vegyeskar ez évi karácsonyi koncertjére. A kórus ezúttal is „beszámol” közönségének idei munkájáról, hiszen hangversenyük első felében azokból a művekből elevenítenek fel néhányat, amiket az év valamely fellépésén már énekeltek. Megszólal így Kodály Zoltán Adventi éneke, egy részlet Liszt Ferenc: Via crucis című művéből és a Rabszolgák kara Verdi Nabucco című operájából – olvasható az Erkel FerencKulturális és Múzeum Nkft. közleményében.

A barokk korból indulva a kortárs szerzők dallamaiig jelenik meg a karácsony a gyulai kórus koncertjének második felében, míg a befejező részben, hagyományaikat megőrizve, közönségükkel közösen énekelnek karácsonyi dalokat. Hangversenyük programjában szerepel Esterházy Pál: Harmonia caelestis című művéből két tétel. A mű, amely 1711-ben jelent meg, a magyar barokk zene zenetörténeti jelentőségű alkotása. Elénekelik majd többek között Giulio Caccini kora barokk olasz zeneszerző Ave Maria-ját és Wolfgang Carl Briegel német orgonista, tanár és zeneszerző Glória című munkáját és felcsendül César Franck: Panis Angelicusa is.

Az adventi időszakban halmozottan érezzük közönségünk igényét az énekelt dallamokra, az emberi hangra. Ugyanígy éreznek vegyeskarunk tagjai is; a legfontosabb év közbeni fellépések hangulata, különlegessége sem hasonlítható a karácsony előtti koncert emelkedettségéhez – fogalmazza meg Perlaki Attila, miért tartják fontosnak másfél évtizede, hogy karácsonyhoz közeledve közönség előtt énekeljenek.


Az Erkel Ferenc Vegyeskar december 21-én (szombaton) 18 órakor, a gyulai Vigadóban megrendezésre kerülő hangversenyén közreműködik az Alföld Quartet, zongorán kísér: Gál Csaba művésztanár, szólót énekel: Tokai Ágnes művésztanár. A fellépőket Perlaki Attila karnagy dirigálja. A rendezvényre a belépés díjtalan, az érkezők adományait a Gyulai Erkel Kórus Egyesület köszönettel fogadja.


 
Izgalmas programokban és szakmai sikerekben gazdag esztendőtől búcsúzik a vegyeskar

A Himnusz megzenésítésének és első nyilvános előadásának 175. évfordulóján rendezett ünnepségsorozat egyik kiemelkedő eseménye volt az a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezett hangverseny, amin a gyulaiak a Budapesti István Király Kórussal, valamint a Magyar Filharmóniai Társaság zenekarával közösen, két hangversenyen mutatták be azokat a Himnusz pályaműveket, amik egy kutatás eredményeként kerültek elő.

Az Erkel vegyeskar kiválóan szerepelt a VI. Keszthelyi Dalünnepen is: produkciójukat az adható négy közül a legmagasabbal, „Arany dicsérettel” fokozattal díjazták a szakemberek. A kétévente megrendezett Amatőr Kórusok Fesztiválján a versenyprogram bemutatása mellett úgynevezett sétakoncerten is bemutatkoztak.

Még mindig a nyári időszakban, a Gyulai Nyári Korzó programjában adtak nagysikerű utcai koncertet. Október végén aztán a békéscsabai Bartók Béla Vegyeskarral és a Ludwigsburgi Szimfonikus Zenekarral közösen, ismert opera részletekkel léptek a gyulai, majd másnap a békéscsabai közönség elé.

További programok »

FEL