Kajaktúra, fotózás és néptánc a nyári dánfoki táborokban

2019. március 26. 06:39 | behir.hu

Sok családnak jelent segítséget a nyári időszakban, hogy hasznosan tölthetik el a gyerekeik a hosszú iskolai vakáció heteit a békési Kecskeméti Gábor Kulturális Központ által szervezett táborokban. Ezen a nyáron háromféle tábor lesz a Dánfoki Üdülőközpontban.

Július 22-26. között Honismereti táborba várják a 11-15 év közötti gyerekeket, ahol a Körös-parti felfedező túrákon megismerkedhetnek a környék állat- és növényvilágával, melyeknek formakincsét a gyakorlati foglalkozások alkalmával használhatják majd fel munkáik elkészítéséhez. Felfedezhetik a vízi élővilág csodáit a Pankotai Gábor világbajnok kajakozó-edző vezette kajaktúrán, valamint megismerkedhetnek a helyi kultúra hagyományaival és szépségeivel is játékos formában. A tábor vezetője Szabó Sándor, aki elhivatott szakmai tudással felügyeli majd a tábor eseményeit.

 

 

Ezzel egy időben lesz a Békés Megyei Amatőr Fotós Tábor is, melynek szakmai vezetője Apáti-Nagy Lajos és Gazsó János fényképész. A Békési Fotós Klub vezetői adják át szakmai tudásukat a jelentkezőknek, és segítségük lesz Nagy István szentesi fényképész is, aki vendégelőadóként érkezik. A fotós táborba 15 év feletti, fotózás iránt érdeklődő, résztvevőket várnak. Saját fényképezőgépet szükséges hozni. A műhelymunka napi 6 órában, igény szerint kezdő és haladó csoportbontásban zajlik majd.

Július 29-től augusztus 2-ig tart a Békés Megyei Néptánc Tábor, 6-13 éves (már iskolába járó) táncolni szerető gyermekeket várnak. A hét során Békés megyei néptáncokkal és népi gyermekjátékokkal ismerkedhetnek meg a résztvevők, majd az utolsó nap délutánján táborzáró fellépésen mutathatják be a szülőknek, nagyszülőknek, érdeklődőknek a hét folyamán tanultakat. A tábor oktatói: Mahovicsné Ladányi Anita és Mahovics Tamás néptáncpedagógusok.

A táborok díja 15000 Ft/fő, mely tartalmazza az oktatás díját, tízórait, ebédet és uzsonnát, valamint a néptánc és a honismereti táborok esetében a kézműves foglalkozások alapanyagköltségét is.

Jelentkezni a www.bekesikultura.hu honlapon elérhető online jelentkezési lap kitöltésével vagy személyesen a kulturális központ (Békés, Jantyik M. u. 23-25.) recepcióján lehet. Bővebb információ Almási Márta táborszervezőtől kérhető a +36-20/272-39-59-es telefonszámon.

 

További programok »

Itthon

Csaba Nap a főtéren: Családok, Csaba szelet, kolbász és közös élmények

Megtelt élettel Békéscsaba Szent István tere, ahol a kétnapos Csaba Napi programok első állomásai várták az érdeklődőket. Szombat délután folyamán a gyermekeké volt a főszerep: a hagyományőrző játszótéren és a kézműves foglalkozásokon próbálhatták ki ügyességüket, de sokakat vonzott a hagyományos Csaba szelet osztás és a kolbászkósoló is, amelyre hosszú sorokban várakoztak a résztvevők.
19:27
FEL