Kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt őrizetbe vettek egy vésztői férfit

2018. március 6. 10:35 | behir.hu

Békés megyében a rendőrök elfogtak egy vésztői férfit, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett. A fehér, kristályos anyagot házának fürdőszobájában rejtegette.

Házának fürdőszobájában rejtegetett kábítószergyanús anyagot egy férfi a Békés megyei Vésztőn. A 42 éves V. Attilát 2018. március 5-én hajnalban fogták el a Békési Rendőrkapitányság és a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőrei.

Lefoglaltak tőle 61 gramm fehér kristályos anyagot, amit a rendőrség igazságügyi szakértővel vizsgáltat meg. A férfi állítása szerint az anyagot saját használatra tartotta, abból csak egyszer adott egyik ismerősének, a békési P. Lászlónak, aki 2018. március 4-én este volt nála. A rendőrök P. Lászlót és élettársát 2018. március 4-én, 20 óra 30 perc körül igazoltatták Békésen. Az autójukban megtalálták a Vésztőről hozott kristályos anyagot, ezért mindkettőjük ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás indult.

A Békési Rendőrkapitányság a 42 éves vésztői V. Attilát kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt bűnügyi őrizetbe vette.

 

Forrás: police.hu

 

További programok »

Itthon

Házuk udvarán ütötte el férjét egy kamuti nő

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Gyulai Járási Ügyészség és vádiratában próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés és közúti járművezetéstől eltiltás büntetés kiszabására tett indítványt egy 53 éves büntetlen előéletű kamuti nővel szemben, aki a saját házuk udvarán ütötte el a férjét.
18:11
FEL