Jótékonysági hangversenyt rendeztek Békésen a leukémiás Fannikáért

2022. december 18. 14:00 | behir.hu

A baptista imaházban lépett fel a Békés Megyei Advent Kórus szombaton.

– Szombaton a Hetednapi Adventista Egyház kezdeményezésére egy céljaiban és hangulatában is kivételes jótékonysági esemény valósulhatott meg. Több mint 460 ezer forint gyűlt össze a koncert segítségével – osztotta meg közösségi oldalán Kálmán Tibor, Békés polgármestere, "Az emberekhez jóakarat című" esemény védnöke. 

A békési Takács Fannit leukémiával diagnosztizálták, javára már az elmúlt időszakban is több jótékonysági rendezvény zajlott le, amelyek bevételét teljes egészében a hétvéves kislány gyógykezelésére fordítják.

Takács Fanni

(Fotó: FB/Fannika útja)

A Fannival kapcsolatos legfrissebb információk a Fannika útja Facebook-oldalon követhetők nyomon.

 

További programok »

Itthon

Helytállás a hidegben – teszik a dolgukat a védekezésben részt vevő szervezetek

Az összehangolt, terv- és szakszerű védekezésnek, a védekezésben résztvevő valamennyi hivatásos szerv és civil szervezet áldozatos munkájának, illetve a Békés vármegyei lakosság fegyelmezettségének, egymásra figyelésének köszönhetően eddig eredményesen vettük fel a küzdelmet a téli rendkívüli időjárás kihívásaival szemben – hangzott el a Békés Vármegyei Területi Védelmi Bizottság részleges koordinációs értekezletén, vasárnap.
2026. január 11. 15:17
FEL