Jobb, ha megtartjuk a befizetett csekkek igazolásait

2019. január 13. 06:38 | behir.hu

Egy későbbi jogi vita során ugyanis fontos, hogy tudjuk igazolni azt, mi valóban mindent befizettünk. Nemrégiben egy baranyai település lakói kaptak fizetési felszólítást korábbi, be nem fizetett vízszámláik miatt. A Kossuth Rádió Napközben című műsorában ügyvéd segítségével elemezték a helyzetet, hogy ilyenkor mit is lehet tenni.

Mecseknádasd egy 1500 fős Baranya megyei település. Több száz lakója kapott fizetési felszólítást decemberben, 2014-es, vagy annál régebbi be nem fizetett vízszámlák miatt. A Pécsi Vízmű azóta ugyan jogutód nélkül megszűnt, a tartozásokat felvásárolta egy cég, a behajtásra pedig megbízott egy ügyvédi irodát.

Van olyan mecseknádasdi, aki a cég állítása szerint mindössze 800 forinttal tartozott, de az ma már 26 ezerre rúg. Az érintettek – közöttük az önkormányzat is – döbbenten álltak az eset előtt.

 

Általánosságban öt év az elévülés

 

Egy ügyvédi iroda információi szerint abban az esetben, ha valaki csekkel tudja bizonyítani a befizetést, akkor nem kell, hogy fizessenek, minden más esetben úgy tekintik, hogy a tartozás fennáll. Egy, a Napközben műsorának nyilatkozó ügyvéd véleménye szerint elévülésről nem lehet beszélni, hiszen az évek során elévülést megszakító cselekmények is történtek, ilyen például a kiküldött felszólító levél.

Ami az elévülést illeti, általánosságban a kötelezések öt év alatt évülnek el. Annak megszakadása kapcsán azonban nem mindegy, hogy a követelés mikor keletkezett – nyilatkozta Zsellér Orsolya, a követeléskezeléssel is foglalkozó budapesti ügyvéd.

Mint mondta, a 2014. március 15-e előtt keletkezett jogviszonyokra az 1959. évi IV. törvény, vagyis a régi polgári törvénykönyvet kell alkalmazni. Az elévülést megszakító tényező például a fizetési felszólítás, ha a felek egyezséget kötnek, vagy az engedményezésről értesítik a kötelezettet. Ezekben az esetekben az elévülés megszakad, az öt éves határidő pedig előröl kezd számolódni.

 

Nem minden esetben öt év az elévülés

 

Fontos, hogy legalább öt évig őrizzük meg a befizetett csekkeket igazoló blokkokat, papírjainkat – hívta fel a figyelmet dr. Kator Zoltán ügyvéd. Hozzátette, még akkor is őrizzük meg ezeket a papírokat, ha bizonyos követelések elévülési ideje nem öt év.

Véleménye szerint, ha tudjuk igazolni, hogy bármely fizetési kötelezettségünknek eleget tettünk, akkor a követelések java bírósági úton már nem kényszeríthető ki. A követelés később is fennmarad, ha véletlenül önként befizetjük egy korábban keletkeződött fizetési kötelezettségünket, akkor utóbb nem mondhatjuk, hogy elévült a követelés és tessék visszaadni a pénzt.

 

Kisebb a kockázata az elektronikus befizetéseknek?

 

A műsorban felvetődött, sokan elektronikus úton, csoportos beszedési megbízás keretén belül intézi csekkbefizetéseit, amit az ügyvéd egy praktikus dolognak nevezett. Bár hozzátette, ez némileg kisebb kockázatnöveléssel jár, azonban a bankok is hibázhatnak, de ez egy sokkal egyértelműbb, ellenőrizhetőbb eljárás.

Kator elmondta, hamarosan „megérkezik” az elektromos számlázás is, vagyis akár teljesen megszüntethetjük a papír alapú dokumentációt, ami megkönnyíti majd a befizetések ellenőrzését is.

 

Nem mindegy, hogy víz vagy gáz

 

Az ügyvéd a műsorban úgy fogalmazott, az elévülési idő vízszolgáltatás esetében öt év, azonban bizonyos esetekben, ha minden más jogszabályi feltétel megvalósult, akkor a követelés akár később is behajtható.

Abban az esetben, ha gázszolgáltatásról vagy elektromos szolgáltatásról van szó, ott speciális elévülési idő van, más-más jogszabályok alapján két év. Amennyiben különböző hírközlési szolgáltatásokat veszünk igénybe, ott egy év az elévülési idő. A szakember hangsúlyozta, összességében tehát változó az elévülési idő.

Forrás: Kossuth Rádió, hirado.hu

 

További programok »

FEL