Januártól újabb otthontámogatási program indul a közszférában dolgozók számára

2026. január 16. 06:25 | behir.hu

Újabb jó hír ezúttal a közszférában dolgozók számára, hiszen 2026 januárjától indul az 1 millió forintos otthontámogatási program – közölte a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerdán a Facebook-oldalán.

Panyi Miklós azt írta: a támogatást mindenki igénybe veheti, aki a közszférában dolgozik, így például katonák, rendőrök, tanárok, ápolók vagy éppen önkormányzati tisztviselők.

A támogatást fel lehet használni már meglévő hitel, jelzáloghitel törlesztésére, vagy ingatlanvásárlás esetén önerőként is – tette hozzá.

A támogatás pedig egy további lehetőség a közigazgatásban dolgozó fiatalok számára, hiszen a fix 3 százalékos, az első otthon megvásárlását nagyon kedvezményes feltételekkel segítő hitel mellé ezt az egymillió forintot is mellé tehetik, ezt az 1 millió forintos támogatást is felhasználhatják – jelezte.

Kiemelte: ha egy fiatal házaspár tagjai közül mindketten a közszférában dolgoznak, akkor kétszer egymillió forintot használhatnak fel erre a célra, tehát összesen kétmillió forintot használhatnak fel az első otthonuk megvásárlására.

„Ez pedig egy nagyon nagy segítség, tehát a fix 3 százalékos hitel mellé ezt az otthontámogatást kombinálva a közigazgatásban, a közszférában dolgozó fiatalok is egy nagyon nagyot tudnak előrelépni az első otthonuk megvásárlásához” – fogalmazott Panyi Miklós.

Forrás: MTI

Gazdaság

Már toboroz a Vulcan Shield Global Békéscsabán – csak magyarokat interjúztattak

Elindította a munkaerő-felvételt békéscsabai beruházásához a szingapúri Vulcan Shield Global, amely 700 millió eurós ipari fejlesztéssel és több ezer új munkahellyel készül Magyarországon. A vállalat szerint a toborzás első szakaszában kizárólag magyar jelöltekkel egyeztettek, és legalább húsz munkatársat keresnek még az békéscsabai üzemek elkészülte előtt.
09:28
FEL