Ismét szavazhatunk az év tesitanárára – Békés megyéből 12 főt jelöltek

2025. május 3. 18:29 | behir.hu

Május 1-től lehet voksolni a „K&H mozdulj! az év tesitanára” szavazáson, első körben a megyék kedvenceire. A jelöltek közül megyénként három kategóriában maximum 5-5 fő került föl a szavazólistákra.

A Magyar Diáksport Szövetség és a K&H Bank közös kezdeményezése a tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is elindult, hogy a jelölést és szavazást követően a tanév végére kiderüljön, kik az idei év kedvenc tesitanárai. A szavazás célja azon testnevelők kiemelése és elismerése, akik a gyerekekkel megszerettetik a mozgást, képesek elérni, hogy a mindennapos testmozgás beépüljön a diákjaik életébe, továbbá saját egészséges életvitelükkel példát mutatnak a gyerekeknek.

A jelölés időszakában tavalyhoz képest ezerrel több: 6000 jelölés futott be országszerte, 932 tesitanárra. Közülük választotta ki az MDSZ szakmai hálózata azt a megyénként maximum 3x5 főt, akikre május 1. és 11. között lehet szavazni a program honlapján: Megyei Szavazás – Az Év Tesitanára. A szavazás során egy IP címről naponta 1 szavazat adható le.

A három kategória:

200 fő, vagy az alatti iskolákban tanító testnevelő
200 fő fölötti iskolában tanító testnevelő
35 év alatti, fiatal testnevelő.

A Békés vármegyei jelöltekről bővebb információ IDE KATTINTVA olvasható.

Forrás: www.evtesitanara.hu

 

A megyei és budapesti nyerteseket május 12-én hirdetik ki, ezt követően közöttük azonnal elindul az országos szintű szavazás.

Forrás: www.evtesitanara.hu

 

A megtisztelő címen túl a győztesek értékes díjakat is kapnak: a vármegyei nyertesek (20x3 fő) feliratozott pólót, továbbá egyenként 25.000 Ft értékű Hervis sportszervásárlási utalványt, az országos nyertesek (3 fő) pedig feliratozott melegítőt, továbbá egyenként 330.000 Ft értékű pihenőutalványt.

 

Forrás: Magyar Diáksport Szövetség

További programok »

FEL