Ismét meg lehet tartani a diplomaosztókat

2021. június 4. 16:48 | behir.hu

Az egyetemek újra megrendezhetik a diplomaátadókat – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) stratégiai és parlamenti államtitkára pénteken.

Az államtitkár a közösségi oldalán azt írta, az elmúlt időszak megterhelő volt a fiataloknak is, hiszen a koronavírus-járvány miatt főként digitálisan zajlott az oktatás. A hatékony védekezés érdekében kevesebbet találkozhattak barátaikkal és a szórakozási, kikapcsolódási lehetőségeik is korlátozottak voltak.

„Nagy örömmel jelentem be, hogy az egyetemek megrendezhetik a diplomaátadókat, így várhatóan közel 50 ezer végzős hallgató ünnepelheti méltó módon felsőfokú tanulmányai lezárását” – közölte az államtitkár.

A Magyarországon beoltottak száma jelentősen meghaladta az ötmilliót, a magyar emberek több mint fele már védett. Az Európában második legmagasabb átoltottságnak köszönhetően megkezdődött a veszélyhelyzeti intézkedések fokozatos feloldása, kinyithattak az éttermek, uszodák, szórakozóhelyek, a járványügyi előírások szerint nagyobb rendezvények is megtarthatók – tette hozzá.

Schanda Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy a rendezvények szervezőinek be kell tartaniuk és tartatniuk az aktuálisan hatályos járványügyi intézkedéseket. Az államtitkár a fiatalokat arra kérte, ha még nem tették volna, oltassák be magukat, hogy teljesen felszabadultan vakációzhassanak a nyáron.

Forrás: MTI

További programok »

FEL