Állatot, állatokat tartani nagyszerű érzés: jót tesz az egészségünknek, oldja a stresszt, soha többé nem érezzük magányosnak magunkat, és egy új módon tudunk kapcsolódni a természethez is. Ugyanakkor az öröm mellett bizony gond is akad bőven.
Sokakat visszatart az állattartástól a felelősség: ránk van bízva a kis négylábú, ha baja van, nekünk kell orvost hívni (és kifizetni), etetni, itatni, ápolni, sétáltatni kell. Ennek megvannak a maga anyagi vonzatai is, de az állandó gondoskodás is lehet fárasztó. Nem kérdés, hogy mindezek ellenére megéri-e, hiszen magunkról, családunkról is alapvetően gondoskodunk, csupán bővül a kör.
Honnan jöjjön a kedvenc?
A legjobb, ha menhelyről fogadunk örökbe kutyát vagy macskát, hiszen így megmentünk egy szomorú kis lényt, és helyet csinálunk az utódjának, aki addig az utcán tengette mindennapjait. Ugyanakkor alaposan meg kell gondolnunk, milyen állatot viszünk haza: nem elég, hogy szomorú szemekkel néz, ha nagy testű kutya, elbírunk-e vele, tudjuk-e etetni, ha mozgékony, belefér-e az életünkbe a napi kétszer minimum félórás séta, ha hosszú a szőre, tudjuk-e fésülni, nyírni, kozmetikáztatni, ha beteg, képesek vagyunk-e beszerezni a gyógyszerét, és be is adni neki? Másmilyen állat való többgyerekes vagy kisgyerekes családnak, és más egy idősebb egyedülálló hölgynek, megint más egy vadásznak. A munkakutyákat, akiknek lételemük a mozgás és a feladatok teljesítése, csak akkor fogadjuk örökbe, ha tényleg meg is tudjuk dolgoztatni őket. Ugyanezek a kiválasztási elgondolások érvényesek a pénzért vett állatoknál is, ám ott még egy dologra érdemes figyelni: csakis gondos, felelősségteljes, papírokkal rendelkező állattenyésztőtől vásároljunk, különben épp az állatoknak nem megfelelő, kegyetlen szaporítási rendszert támogatjuk.
Ezekkel a változásokkal számoljunk
Lili jelenleg nyolc macskával és egy kutyával él egy fedél alatt, tehát pontosan tudja, mi minden változik meg, rendeződik át az állattartás miatt.
„Ketten élünk csak az iskolás gyermekemmel, nemrég költöztünk új lakásba, és nagyon magányosnak éreztem magam. Mivel gyerekkoromban is állatok vettek körül, és vidéken élünk, adott volt, hogy örökbe fogadunk. Falun nagyon sok háznál kínálnak felesleges szaporulatot ingyen. Két kiscicát is örökbe fogadtam, de rövid időn belül megbetegedtek, és hiába vittem őket mindennap állatorvoshoz, elpusztultak. Ekkor csapott meg először a valóság: a macska nemcsak puha, meleg, doromboló szeretetgombóc, de aggódás forrása is, pláne úgy, hogy attól tartottam, a lányom is elkaphatta a fertőzést. Mint kiderült, a bolha- és féregirtóval kezelt macskától nemigen kaphatunk el mi, emberek bármi kórt, viszont az oltatlan kiscicák könnyen belehalnak saját betegségeikbe. A gyász időszakában kutyát fogadtunk örökbe, aki teljesen más: játszani lehet vele az udvaron, etetése is egyszerűbb, mert a tápot házi koszttal egészíthetem ki, kevesebbet pazarlunk.”
A gazdik is segíthetik egymást
„A nyáron a meleg miatt nagyon szenvedett, úgyhogy külön oda kellett figyelni a hűtésére, fürdettük is egy nagy lavórban. A nyaralásunk is átalakult, néhány napra mentünk csak el, addig az édesanyám etette a kutyust. Akinek állata van, az csak úgy utazhat el, ha előtte gondoskodik a kedvencéről: macskáknál ez még problémásabb lehet, hiszen nem cipelhetem egyik rokontól a másikig, ragaszkodik az otthonához. Ám az itthonlétnek lett más haszna: mi is tudtunk vigyázni ismerősök, barátok állataira, amíg ők távol voltak. Ha az állattartók összefognak, nagyon sok mindenben kisegíthetik egymást. Így nemcsak az állatok oldják a magányt, de az újonnan megismert emberek is jó társaságot nyújtanak.”
Kicsit több a kelleténél
„Ezután pottyant az életünkbe a nyolc macska. Egyikük az elpusztult kiscica anyukája volt, akit költözés miatt adtak oda ingyen – pocakjában fejlődő kiscicákkal. Annyira megszerettem az korábban elvesztett kölkét, hogy gondolkodás nélkül tártam ki a karom, az ajtóm és persze a pénztárcám az anyacica előtt. Megdőlt a tévhit, miszerint felnőtt macskát nem lehet örökbe fogadni. Dehogynem, ugyanúgy alomra szokott, evett, és megbarátkozott új környezetével, ahogy a kölykök szoktak. Ám mielőtt az anyacica az életünkbe pottyant volna, én már elkértem egy másik cicakölyköt az ismerősömtől, visszamondani nem akartam, így a két hónapos csöppség is az életünket gazdagította. Azóta megszülettek a kiscicák, összesen hat darab, nem is hittem a szememnek, már mászkálnak, esznek, játszanak, alomra szoktak. De ami itt van, az leírhatatlan.”
Játék minden sarokban
„Magányosnak biztos nem érzem magam, mert legalább egy macska mindig a nyomomban van, dorombolnak, szeretnek, amikor hazaérek, mind a nyolcan rám zúdulnak. A két idegen cica nemhogy összeszokott, de a most három hónapos kölyköt az anyacica örökbe is fogadta, és a többiekkel együtt szoptatja. Egyébiránt csirkeaprólékból főzöm az ennivalójukat, mert bolti táppal ezt győzni nem lehet, és állandóan rendetlenség van – a tökéletes lakásról szóló terveket el kell engedni, ha állatunk van. Ha nem esznek vagy alszanak, az egész lakás tele van a macskákkal, nekünk pedig egyre több a gyerek és felnőtt látogatónk, akik át akarják élni ezt az élményt. A lányom ragaszkodik hozzá, hogy megtartsuk a kiscicákat, de én ehelyett jövő hónapban az anyacicát és a nagy kölyköt is ivartalaníttatom, a picik pedig mások otthonában találnak majd helyet – mert menhelyet azért nem akarok nyitni. Nem bántam meg semmit, még ha anyagilag nehéz is ennyi állatot etetni, elképesztő adag szeretetet és jókedvet adnak az életünkhöz.”
Forrás: Ridikül
