Igazgyöngyöt keresnek

2016. március 30. 17:33 | Fekete Kata

Egy éhes, álmos, esetleg tetves, düledező házból érkező gyereket teljesen máshogy kell tanítani, mint a rendezett körülmények között élő fiatalokat. Berettyóújfalun és környékén viszont sok az elhanyagolt gyermek. A berettóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és a hozzá tartozó művészeti iskola viszont nem ijedt meg a kihívástól, hiszen a mintegy 600 tanulójának 70 százaléka hátrányos helyzetű, ennek harmninc százaléka pedig halmozottan hátrányos helyzetű. Nekik már a szemük sem rezzen, a keddi, békéscsabai műhelymunkán részt vevők egy része viszont megdöbbent azokon a képeken, amelyeket bemutatott Török Zita, az Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola igazgatóhelyettese. Mint mondta, ezek a családok egy helyiségben laknak, mert azt tudják fűteni és valamelyest bebútorozni. Bútor alatt nem szekrényt vagy könyvet kell érteni, hanem ágyat és abból is kevés van, hiszen többen alszanak egy fekhelyen. Az iskolába minden jelentkezőt felvesznek, nem szeretnének válogatni az alapján, hogy a felvételi időpontjában ki milyen teljesítményt nyújt. Később pedig elválik, hogy a gyereket valóban érdekli a képzőművészet vagy éppen másban tehetséges.

A tanároknak egyáltalán nincs könnyű dolguk, hiszen a fiatalokat rá kell venni arra, hogy tanuljanak, sőt, ha lehet, élvezzék is, amit tanulnak. Ehhez olyan egyedi módszereket, technikákat dolgoztak ki, amelyeket nemcsak sérült vagy éppen elhanyagolt, hanem egészséges gyermekeknél is jól használható, különösen annak tükrében, hogy a tíz-húsz évvel ezelőttihez képest a gyerekeknek romlott a koncentrációkészsége. Éppen ezért színes, érdekes órákat tartanak nekik. Ilyen technikákat szeretett volna ellesni Tirjákné Prisztavok Ágnes is.

- Intézményükben a tehetséggondozás és a művészeti oktatás is kiemelt szerepet foglal el. Fontosnak tartjuk, hogy az élménypedagógiai elemeket is bevigyük - mondta a békéscsabai Jankay Tibor Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola igazgatója. 

Mint Herczegné Számel Annamária, a műhelymunkát szervező  Békés Megyei Család, Esélyteremtési és Önkéntes Ház irodavezetője elmondta, nemcsak pedagógusok, hanem a rendőrkapitányság, fogyatékosokat ellátó szervezetek, klubfoglalkozás vezetői, művésztanárok is jelentkeztek a képzésre, amelyet ő maga is elvégzett már és annyira megtetszett neki, amit hallott, hogy immár harmadszor hívta meg az Igazgyöngy Alapítványt Békés megyében. S a munka folytatódik majd, Észak-Békésre és Dél-Békésbe is szeretnének elmenni, hogy az ott élők is halljanak az egyedi, de már vulágszerte elismert módszerről.

Török Zita az Igazgyöngy Alapítvány Alapfokú Művészeti Iskola vezetője, a műhelymunka megtartója nem tagadta, hogy a nehezebb sorsú gyerekekkel mindig bonyolultabb a foglalkozás, de nem lehetetlen. Mindig érnek el kisebb-nagyobb sikereket. Képen bemutatta például Jencit, akit óvodás korában ők vittek először orvosi státuszvizsgálatra, mert az értelmi fogyatékos édesanyjának ez nem jutott eszébe. Hozzátette: Jenci úgy került óvodába, hogy nem beszélt, ma már beszélt és igaz, hogy kétszer járta, de az általános iskola első osztályát már elvégezte. A kisfiú példája jól mutatja, hogy az alapítvány munkatársai komplett családgondozói munkát is végeznek ahhoz, hogy előrébb jussanak azok a gyerekek, akikkel foglalkoznak.

FEL