Idén is keresik Magyarország legvirágosabb településeit

2018. július 7. 08:49 | behir.hu

Lezárult a jelentkezés a Virágos Magyarország környezetszépítő versenyre. Idén a tavalyinál is több, 324 település jelentkezett. A legaktívabbak az ezer fő alatti falvak voltak. A népszerű verseny idén ünnepli huszonöt éves fennállását, ez alkalomból a Magyar Turisztikai Ügynökség és a Virágos Magyarország környezetszépítő verseny szervezőbizottsága több különlegességgel is készül.

Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, hogy az utóbbi évek legnagyobb érdeklődésre számot tartó versenyének számít a Virágos Magyarország. Az idén minden eddiginél többen, 324-en pályáznak a legvirágosabb település címre. A pályázók zöme az ezer fő alatti falvak kategóriába tartozik.

Mivel a magyar települések több mint felében ezer fő alatti a lakosság, ezért az idén a nevezési kategóriákat némiképp átalakították. A lélekszám függvényében a következő kategóriákban lehetett nevezni: 1000 fő alatti és feletti falvak, 50 ezer fő alatti és feletti városok, míg a fővárosi kerületek külön indulhattak.

 

Rendezettebbé és összetartóbbá válnak a települések

 

A versenyben való részvétel pozitív hatást gyakorol egy-egy település életére: a felkészülés során a zöldfelületek rendezettebbé, a települések virágosabbá válnak, és közben az ott élő közösségek is szorosabb kapcsolatba kerülnek egymással az összefogás és a közös munka révén.

A megméretésnek köszönhetően előtérbe kerül a környezettudatos gondolkodásmód. A szépülő környezet pedig jó hatást gyakorolhat a turizmusra és a helybeliek életminőségére is.

 

Új szempontok alapján értékel a zsűri

 

A települések értékelését szakmai zsűri végzi: száz kertész, tájépítész, város- és falugondnok vizsgálja meg társadalmi munkában a településeket a nyár folyamán.

Idén a verseny bírálati szempontrendszerét felülvizsgálva új kritériumokat is figyelembe vesznek a zsűritagok az értékelésnél. Többletpontot jelentenek a családbarát és az akadálymentes infrastruktúra-fejlesztések vagy ha a pályázó városban, faluban több nyelven is elérhetők a turisztikai információk.

Újdonság, hogy a digitális elérhetőség – weboldal, közösségi oldalakon való megjelenés applikáció – is bekerült a minősítési szempontok közé. Azért fontosak az új kritériumok, mert a vonzó településkép mellett ezek a tényezők is mind befolyásolják, hogy elégedetten távoznak-e onnan vendégek.

 

Idén több különdíjat is kiosztanak

 

A Magyar Turisztikai Ügynökség a jubileum alkalmából minden pályázó településnek facsemetét, egy oszlopos gyertyánt ajándékoz. Az őshonos parkfa karakteres formájú, az ország valamennyi településén telepíthető, a hazai kertkultúrában a 19. századtól van jelen.

A kerek évforduló alkalmából több különdíjat is átadnak majd. Mindezek mellett gazdára talál majd a Legvirágosabb úti cél elnevezésű közönségdíj is. Ezt az elismerést az a település veheti majd át, amelyre a legtöbben szavaznak a legnagyobb közösségi oldalon, a Facebookon.

Az idei két fődíjas település – város, illetve falu kategóriában – a 2019-es évi Entente Florale Europe környezetszépítő versenyen képviseli majd hazánkat, tovább erősítve Magyarország vonzerejét és versenyképességét a legkedveltebb európai úti célok között.

 

Forrás: hirado.hu, Mtu.gov.hu

 

További programok »

Itthon

FEL