Idén Békés vármegyében négy alkalommal vonultak a tűzoltók elektromos tűzhöz

2024. február 29. 09:11 | behir.hu

A tüzet mindegyik esetben időben észlelték, így nem történt nagyobb baj. Ugyanakkor a lakástüzek keletkezési okai között gyakran fordul elő az elektromos eredet, amit egy kis odafigyeléssel elkerülhető lenne! A Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ezúttal arról tájékoztat, hogyan előzhetők meg ezek a tüzek.

Az elektromos jellegű tűzesetek vagy az áram által működtetett eszköz, berendezés meghibásodása miatt, vagy a hálózat hibája miatt alakulnak ki. Utóbbiak főleg a régi építésű házaknál jellemzőek, hiszen azok elektromos hálózatát nem a modern kor terheléséhez tervezték. A mikrohullámú sütők, a klímaberendezések, a mosó-, szárító-és mosogatógépek túlterhelhetik a régi hálózatokat. Intő jel például, ha többször pislákol a lámpa, vagy szikráznak a konnektorok, esetleg enyhe olvadt műanyag szag terjeng a lakásban.  Ilyenkor cselekedni kell, és érdemes kicseréltetni a hálózatot! 

 

      Fotó: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

 

Nagyon fontos ügyelni arra is (hiszen így elkerülhetjük a lakástüzet), hogy

  • nagy teljesítményű készülékeinket – elektromos kandalló, automata mosógép, szerszámgépek – ne használjuk egyidejűleg! 
  • amikor már nem használjuk például a kávéfőzőt, a vasalót, a hősugárzót, vagy a mosógépet, minden esetben kapcsoljuk ki a készüléket! A legbiztonságosabban akkor járunk el, ha ki is húzzuk a csatlakozóját a konnektorból
  • ha tönkremegy egy biztosíték, akkor azt csak szakemberrel cseréltessük, vizsgáltassuk felül! A házi barkácsolás tűzveszélyes!  
  • elektromos tüzet eszünkbe se jusson vízzel oltani! Az oltáshoz használjunk porral oltó készüléket, vagy ha nincs a háznál, akkor használhatunk homokot, esetleg valamilyen nem gyúlékony, nagy felületű anyagot, amely elzárja az oxigént a tűztől!
  • ha látunk esélyt a tűz megfékezésére és eloltására, akkor azt azonnal kezdjük meg! Ha nincs ilyenre lehetőség, akkor az első dolgunk a tűzoltók értesítése legyen, és csak utána kezdjünk bele a tűz oltásába, illetve a kármentésbe!  
  • túlmelegedés, rendellenes működés, furcsa, égésre utaló szag esetén azonnal válasszuk le az elektromos berendezést a hálózatról, húzzuk ki a konnektorból!
  • ne terheljük túl a hosszabbítókat, elosztókat, több elektromos hosszabbító kábelt ne csatlakoztassunk egymásba!
  • ne használjunk hosszabbítót, kábeldobot feltekerve! A feltekert kábel terhelve túlmelegszik, megolvad, tüzet, égési sérülést okoz!
  • ha nyaralni indulunk, vagy hosszabb időre elutazunk, ne hagyjuk áram alatt, konnektorba dugva az elektromos berendezéseket, mivel ezek még kikapcsolt, készenléti állapotban is fogyasztóként üzemelnek! Esetleges meghibásodásuk tüzet okozhat!
  • kizárólag szabványos elektromos készülékeket használjunk! A szaküzletek csak ezeket árulják! A piacokon vásárolt bizonytalan eredetű villamos készülékek veszélyesek! 
  • lámpáinkban mindig a foglalatnak megfelelő méretű és teljesítményű izzókat használjunk!
  • az elektromos hálózatban keletkezett hibákat minden esetben szakemberrel javítassuk meg! 

Ha bajt észlel, azonnal hívja a 112-es segélyhívót, és kérje a tűzoltók segítségét! 

Forrás: Békés Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

További programok »

FEL