Hivatalosan is elrajtolt a Csabai Kolbászfesztivál

2015. október 27. 09:31 | Varga Diána

Az előző évek tapasztalatai alapján nem csak hazánkból, de a szomszédos és még a távolabbi országokból is érkeznek vendégek egyetlen dolog: a csabai kolbász miatt. Ezekkel a mondatokkal nyitotta meg Hégely Sándor fesztiváligazgató a XIX. Csabai Kolbászfesztivált a Mokry Sámuel sátorban. Mint mondta, a rendezvénysorozat fő céljai közé mindig is az tartozott, hogy átadják a fiataloknak a kolbászkészítés hagyományait.

– A délelőtti ifjúsági kolbászgyúró versenyre úgy készültek az óvodás korú gyerekektől az egyetemistákig a fiatalok, mint a szombati nagy megmérettetésre. Úgy gondolom, ők bizonyítják azt, hogy a kitűzött célunkat elértük – fogalmazott a fesztiváligazgató.

Gajda Róbert arra hívta fel a figyelmet: példaértékű az, hogy egy városi kezdeményezés megyei, majd az ország egyik legnagyobb gasztrokulturális eseményévé nőtte ki magát. Mint mondta: sok Békés megyei értékre lehetünk büszkék, ezek közé tartozik elsősorban a csabai kolbász, a mezőgazdaság és a pálinka is. A kormánymegbízott szerint ezek létrejötte az itt élők kreativitására és vendégszeretetére vezethetők vissza. A szervezők minden évben meghívják a környező települések polgármestereit a fesztiválra. Ezúttal kicsit nagyobbat gondoltak: Tihanyt látják vendégül. A település polgármestere, Tósoki Imre szerint habár a távolság nagy, Tihany és Békéscsaba „rokonlelkek”, hiszen a kolbászt a Balaton mellett is szeretik. Merésznek vélte az elképzelést, miszerint a levendula fővárosában gyógynövénnyel ízesítsék a töltött húskészítményt, de kiemelte: a kolbászkészítés így is művészet.

Idén Arad várost is meghívták a békéscsabaiak: Bognár Levente alpolgármester magyarul és románul köszöntötte a résztvevőket. Miután megköszönte, hogy az aradi csapattal részt vehetnek a fesztiválon, elmondta: reméli, hogy ez a hétvége erősíti a városok közötti kapcsolatot, és összeköti a térséget. Különleges vendége is volt a megnyitónak: maga Mokry Sámuel, a sátor névadója is a hallgatóság elé lépett. Az egykori tanárt, búzanemesítőt Bartus Gyula, a Jókai színház színésze személyesítette meg, és mi másról, mint a minőségi húsból származó kolbász ízességéről beszélt.

Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy már régen, a családokban is voltak „mikro-fesztiválok”, ahol nagy hagyományai és összetartó ereje volt a disznótoroknak és a kolbászkészítésnek.

– Nemrég kínai delegációval találkoztam, melynek tagjai arról érdeklődtek, hogyan juthatnának el a Csabai Kolbászfesztiválra és nem lehetne-e azt az országukba is elvinni – idézte egyik friss élményét a polgármester, aki a közönség előtt is kijelentette: a kolbászfesztiválnak Békéscsabán a helye. Emlékeztetett, hogy az önkormányzat támogatja a rendezvénysorozatot, idén például az ifjúsági kolbászkészítő versenyt.

A köszöntőket egy új, hagyományteremtő szándékkal létrehozott díjátadás követte. Amint az elhangzott, ezentúl azokat kívánják elismerni, akik sokat tettek a csabai kolbászért, illetve a hagyományápolásért. Magas szintű szakmai munkájáért a békési Kovács István, a békéscsabai Alberti Pál és a mezőberényi Kovács István részesült elismerésben. Estére megszülettek az első verseny-eredmények is: a délelőtti ifjúsági kolbászkészítő megmérettetés (erről bővebben a linkre kattintva olvashatnak), illetve a nemzetközi szárazkolbász készítő verseny eredményeit (melyről összefoglalónkat ide kattintva találják) is ekkor hirdették ki. A díjazottak listáját itt tekinthetik meg.

FEL