Hat hét múlva már fizethetünk az új 500 forintos bankjegyekkel

2018. december 17. 17:55 | behir

Február 1-jétől kerülnek forgalomba az új 500 forintosok, a bankjegyek régi változatával 2019. október 31-ig lehet fizetni – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-vel.

Megjegyezték azt is, az 500 forintos bankjegycserével a forintbankjegyek 2014-ben megkezdett megújítása a lezárásához közeledik. A régi 10 ezer forintos bankjegyek bevonásáról még nem hozott döntést az MNB, ezért e címletnek mind a régi, mind az új változata továbbra is korlátozás nélkül használható a készpénzforgalomban.

A régi 10 ezer forintosokkal lehet találkozni az ATM-ből való készpénzfelvétel során, azzal lehet fizetni a vásárlásoknál, és a kereskedők sem utasíthatják vissza elfogadásukat. A címlet bevonásáról a jegybank később dönt – tették hozzá.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a forgalomból korábban már bevont bankjegyek nem veszítik el értéküket, mivel a bevonási határnapot követően még három évig minden bank- és postafiókban, húsz évig pedig az MNB lakossági pénztárában díjmentesen beválthatók – azonos címletű – új fizetőeszközre.

A forint bankjegyekkel kapcsolatos változásokról, illetve a bevont fizetőeszközök átváltásával kapcsolatos tudnivalókról az MNB honlapjának Bankjegy és érme oldalán további naprakész, részletes információk érhetők el – írta az MNB.

Forrás: MTI

További programok »

Pénzügy

Mit mond önről a digitális profilja? – 5 dolog, amire érdemes odafigyelnünk

A megfelelő tanulmányok és szakmai gyakorlat elengedhetetlen a kívánt állás megszerzéséhez, azonban ma már nem biztos, hogy csupán ezek elegendőek is. Napjainkban egyre fontosabbá válik az is, hogy meg tudjuk különböztetni magunkat a többi jelölttől: azaz legyen egy jól körülhatárolható, könnyen felismerhető személyes márkánk.
2019. július 19. 12:47
FEL