Hasznos tudnivalók a keresőképtelenség alatti kötelezettségekről

2023. július 22. 06:22 | behir.hu

A beteg a keresőképtelensége elbírálása érdekében köteles az orvosát tájékoztatni az egészségi állapotával összefüggő körülményekről.

A betegség ideje alatt a társadalombiztosítás alapján egészségügyi szolgáltatás vehető igénybe, a biztosítottak táppénzre, üzemi (munkahelyi) baleset esetén baleseti táppénzre is jogosultak lehetnek. Fontos azonban azt is tudni, hogy a keresőképtelenséggel összefüggésben előírt szabályokat be kell tartani.

Így például a beteg köteles betartani az orvos utasításait, különösen a gyógyulását elősegítő, meghatározott idejű ágynyugalomra, valamint a tartózkodási helyről való kijárás korlátozására vonatkozóan. Az elrendelt vizsgálatokon meg kell jelennie, és az orvost arról is tájékoztatnia kell, ha ezen idő alatt más orvos is kezeli. A tartózkodási helyét szintén be kell bejelentenie a keresőképtelenséget elbíráló orvosnak.

A 30 napot meghaladó keresőképtelenséget a felülvéleményező főorvos általában havonta legalább egyszer felülvéleményezi, ami – a szakértő főorvos utasítására – a beteg tartózkodási helyén is elvégezhető. A betegszabadság, illetve a táppénz igénybevétele alatt a munkáltató is kérheti a keresőképtelenség felülvizsgálatát a kormányhivataltól, az eljárás igazgatási szolgáltatási díja 15.800 forint. A keresőképtelenség elbírálását a kormányhivatal az erre jogosult orvosok közreműködésével ellenőrzi. Szabálytalanság esetén akár a táppénz folyósítása is megszüntethető.

A felülvizsgálat során a szakértő főorvos a betegdokumentációban fellelhető adatok, vagy indokolt esetben a beteg vizsgálata alapján hoz döntést. A döntésről a munkáltatót és a munkavállalót is írásban értesíti a hatóság, mellyel szemben a közléstől számított 8 napon belül a kormányhivatalnál orvosi felülvizsgálat kezdeményezhető.

Dávid Ferenc főosztályvezető

Békés Vármegyei Kormányhivatal Családtámogatási és Társadalombiztosítási Főosztály

További programok »

FEL