Három vadászati tájegység Békés megyében

2016. január 18. 13:14 | behir.hu

Januártól több rendelkezése is hatályba lép az új vadászati törvénynek. Többek között változnak a zárt téri vadtartási szabályok, bővül a tiltott vadászati eszközök köre, de emelkednek majd a védett vadak elejtéséért kirótt bírságok is. Az új törvény elsősorban a vadállomány érdekeit veszi alapul, amely továbbra is a magyar állam tulajdona marad.

Ugyanakkor bevezeti az ökológiai és élőhelyi adottságokhoz igazodó tájegységi vadgazdálkodást, lehetőséget nyújtva a problémák helyben történő kezelésére.

Hrabovszki János, a Békés Megyei Vadászszövetség elnöke elmondta, már folyamatban vannak a tájegységek kialakításai Magyarországon, és napokon belül véglegesítik a határvonalakat. Előreláthatóan Békés megyében három tájegység lesz kijelölve, a jelenlegi vadászati egységek határainak a nyomvonalán. Így túl nagy változást a mi esetünkben - ebből a szempontból - nem fog jelenteni az új felosztás.

Az új jogszabály a zárttéri vadtartás szabályaira is kitér, mely kizárólag a vadászati hatóság engedélyével folytatható. Többek között meghatározza a fácán, a fogoly, a tőkés réce, a szarvas, az őz és a vaddisznó zárt térben, szabad mozgásában korlátozott vadászati, kutatási, oktatási, bemutatási és élelmiszer-termelési célú tartásának, szaporításának feltételeit.

A módosítások elsődleges célja, hogy kedvezőbb körülményeket teremtsen a vad és a vadász számára, figyelembe véve a természetvédelmi előírásokat.

A törvény januárban lépett életbe, melyet további 4 rendelet követ majd.                                    

Vágvölgyi Nóra

További programok »

Életmód

Mit TikTokolnak a behir.hu munkatársai?

Fajó Attila szerkesztő-riporter és Szabó Richárd operatőr a behirhu TikTok csatorna két állandó arca. Attilát már sokan láthatták/hallhatták, ő az, aki a közel 150 ezer megtekintésnél járó Kresz-körkérdés videóban is faggatja az embereket, mellette pedig Ricsi kamerázik. Milyen is ez a TikTok-ozás?
2024. július 27. 14:42
FEL