Három hónap szünet után újra tétmérkőzést vív az Előre

2024. március 1. 16:36 | Kovács Dávid

Március első hétvégéjén folytatja a bajnoki küzdelmeket a Békéscsaba 1912 Előre! A labdarúgó NB III Dél-keleti csoportját vezető együttes keretében jelentős változás történt, ugyanis hat új játékos érkezett, hat labdarúgó pedig távozott.

A csabaiak a tabella élén teleltek, hiszen a begyűjhető ötvenegy pontból negyvenhatot a zsákba tettek és héttel többet gyűjtöttek a második helyezett ESMTK-nál. A játékosok Csató Sándor vezetőedző irányításával január elején kezdték a felkészülést, hat edzőmérkőzést is vívtak, amelyeken ugyan veretlen maradt a csapat, de a szakvezető tavasszal jobb teljesítményt vár majd csapatától.

A játékoskeretben akadtak bőven változások, hiszen Geiger Norbert, Rédling Kevin, Máris Dominik és Váradi Ádám is távozott, míg Futó Zsombor a második csapatban játszik tavasszal. Babinyecz Balázs korábbi sérülései miatt már nem tudja profi szinten folytatni pályafutását, azonban edzőként marad a lilák kötelékében. Az érkezők listáján is hat nevet olvashatunk, Himics László, Hulicsár Máté, Kovács Gergő, Óvári Balázs, Pusztai András és Tóth Máté is csabai sikerekért küzd majd tavasszal.

 

Csató Sándor (középen) javulást vár a csapat játékában tavasszal (Fotó: Békéscsaba 1912 Előre)

 

– A távozók között vannak olyanok, akik maguktól mentek el, de olyanok is, akikkel nem voltunk elégedettek, megpróbáltunk mindenkit megfelelően pótolni. Fontosnak tartottam, hogy minden csapatrészben erősítsünk, hozzunk riválisokat az itt lévő játékosokra, mindenkinek megfelelő versenyhelyzetet teremtsünk, úgy néz ki, hogy ez sikerült – fogalmazott a csabaiak mestere. Csató Sándor szerint nem könnyű meggyőzni a játékosokat, hogy Békéscsabára igazoljanak, ettől függetlenül az a véleménye, hogy olyan labdarúgók érkeztek, akik szerettek volna itt játszani, bízik abban, hogy az újak bizonyítják majd, hogy érdemes volt őket leszerződtetni.

Az Előre a bajnoki szünetet követően március 3-án, vasárnap Budapesten a középmezőnyhöz tartozó Pénzügyőr otthonában folytatja a bajnokságot.

– Mindenképpen győzelmet várok és nemcsak az első mérkőzéstől, hanem egész tavasszal szeretnénk jól teljesíteni. Ősszel tizenöt győzelmet szereztünk, remélem, hogy tavasszal is sok sikerben lesz részünk. Azt várom a csapattól, hogy a felkészülés alatt befektetett munka már az első bajnoki mérkőzésen meglátszódjon. Sokan azt mondták, hogy a jó erőnlétünk miatt tudtunk ennyit győzelmet aratni, tavasszal azonban már játékban is szeretnénk javulni – emelte ki a vezetőedző.

A csabaiak a 2024-es naptári évben március 10-én játsszák az első hazai mérkőzésüket, amikor a Monor érkezik a Kórház utcába. A tavaszi szezon utolsó fordulóját május 26-án bonyolítják le, a klubvezetés azonban abban bízik, hogy a csapat a júniusi osztályozón is pályára lép, ahol a négy NB III-as csoport első helyezettje küzd majd a feljutásért.

H.D.,K.D.

 

Két hónapos felkészülés után jön az első idei tétmérkőzés (Fotó: Békéscsaba 1912 Előre)

 

TÉLI ÁTIGAZOLÁSOK
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

Érkezett: Himics László (Kisvárda Master Good SE II.), Hulicsár Máté (Monor SE), Kovács Gergő (Szeged-Csanád GA II.), Óvári Balázs (ETO Akadémia), Pusztai András (Körösladányi MSK), Tóth Máté (Szombathelyi Haladás)

Távozott: Babinyecz Balázs (Gyulai Termál FC), Futó Zsombor (Békéscsaba 1912 Előre II.), Geiger Norbert (Körösladányi MSK), Máris Dominik (Credobus Mosonmagyaróvár), Rédling Kevin (Dunaújváros), Váradi Ádám (Putnok FC)

 

NB III. DÉL-KELETI CSOPORT, 18. FORDULÓ

Március 3. (vasárnap)
11.00 Vasas FC II.–Szolnoki MÁV FC
12.00 Kecskeméti TE 1911 II.–BKV Előre
14.00 Hódmezővásárhelyi FC–Körösladányi MSK, Pénzügyőr SE–Békéscsaba 1912 Előre, Ceglédi VSE–Szeged-Csanád GA II., Monor SE–ESMTK, Füzesgyarmati SK–Meton-FC Dabas SE, Martfűi LSE–Bp. Honvéd MFA II.

A TABELLA ÁLLÁSA:

1. Békéscsaba 46 pont 2. ESMTK 39 3. Körösladány 36 4. Hódmezővásárhely 30 5. Monor 26 6. Dabas 7. BKV Előre 24 8. Szolnok 24 9. Pénzügyőr 21 10. Vasas II. 21 11. Honvéd II. 19 12. Martfű 18 13. Füzesgyarmat 17 14. Kecskeméti TE II. 14 15. Cegléd 9 16. Szeged-Csanád GA II. 8

 

További programok »

FEL