Gyulai látóút: Szakemberek ismerkedtek a művelődési központ tevékenységével

2024. augusztus 8. 17:26 | Kovács Andrea

Négy intézmény közművelődési szakemberei ismerkedtek az Almásy-kastély Látogatóközpontban csütörtökön az Erkel Ferenc Művelődési Központ módszereivel, jó gyakorlataival. Gyula városa az elsők között pályázott a Magyar Közösségépítő Egyesület 2021 óta működő Látópont című programjára, amelynek célja, hogy a közösségépítésben és a programszervezésben résztvevő szakemberek tapasztalatot cserélve, egymás jó gyakorlatait saját településeiken is alkalmazhassák.

A Devecseri Kastélykönyvtár és Művelődési Központ, a Nemzeti Művelődési Intézet Komárom- Esztergom Vármegyei, illetve Borsod-Abaúj Zemplén Vármegyei Igazgatósága és az Esztergomi Közösségi Civil Iroda szakemberei látogattak el Gyulára, hogy a helyi közművelődési intézmény jó gyakorlataival ismerkedjenek.

– Kiváló szakemberek jöttek hozzánk az ország minden szegletéből, akik olyan közösségi programokat hoztak létre, amelyek Gyulán még nincsenek vagy még éppen csak megfogalmazódott rájuk az igény. Az ő tapasztalataikat átvéve lehet, hogy a városban vagy a környékén meg tudunk honosítani olyan közösségépítő programot, amely a helyi lakosságnak és akár a hozzánk érkezők számára is fontos lehet – fogalmazott nya István alpolgármester.

 

 

A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központ 2021 őszén lett a száz Látópont egyike. Ezek a helyszínek képesek és felkészültek arra, hogy a helyi jó gyakorlataikat, közösségi kezdeményezéseiket, tapasztalataikat úgynevezett Látóutak formájában ismertessék meg az ország más részeiben tevékenykedő szakemberekkel.

– Az Erkel Ferenc Művelődési Központ tevékenységével kapcsolatban két témába vezetjük be az érdeklődőket, elsőként az alkotó közösségekkel történő együttműködésről tájékoztatjuk őket – mondta el az Erkel Ferenc Nonprofit Kft. ügyvezetője.

 


– Közel 30 közösség tevékenykedik intézményünkben, amelyeknek nemcsak helyet biztosítunk, hanem igyekszünk közös rendezvényeket, programokat szervezni velük. Ezt a jó gyakorlatot szeretnénk bemutatni, hogy hogyan lehet őket jobban bevonni a városi rendezvényszervezésbe. Emellett bemutatjuk azt is, hogy egy közművelődési intézmény hogyan segítheti a város turizmushoz kapcsolódó kínálatát: ilyen nálunk a Nyári Korzó rendezvénysorozat vagy a Végvári Napok, amelyeknek már komoly hagyománya van Gyulán – részletezte Repisky Dániel.

A közművelődésben tevékenykedő szakemberek ebben az évben még három alkalommal látogatnak majd el a fürdővárosba.

További programok »

Gyula

A könyv az egyik legkeresettebb karácsonyi ajándék

Karácsonykor sokan ajándékoznak könyvet szeretteiknek. Ilyenkor az ünnephez kapcsolódó kiadványok, szakácskönyvek, romantikus regények a legnépszerűbbek. Az idei év slágerei pedig az éldekorált könyvek, amelyek az olvasás mellett esztétikai élményt is nyújtanak.
2024. december 20. 08:27
FEL