A projekt fókuszában a nemzetközi együttműködésen túl a környezetvédelem, a kritikus gondolkodás és a médiatudatosság áll – írja a mezőberényi iskola beszámolója. A három intézmény a tanév folyamán kutat, interjúkat és cikkeket készít, amelyekből négy lapszámos iskolaújságot állítanak össze.
Az első közös programot november 18. és 23. között tartották meg, ekkor érkezett Magyarországra tizenkét szlovák és tizenkét görög tanuló, illetve három-három kísérőtanár. A mobilitást komoly felkészítés előzte meg, a tanulók megismerkedtek az európai uniós alapértékekkel és célokkal, illetve kialakították az együttműködés szabályait.
A fiatalok kooperatívan ismerkedtek meg a helyi sportolási lehetőségekkel, a lokális termékekkel és termelőkkel, továbbá workshopokon bővítették újságírói ismereteiket és cikkeket írtak. A hét során a résztvevők az iskola közvetlen környezetén túl megismerkedtek Mezőberénnyel, ellátogattak a városházára, ahol Siklósi István polgármester fogadta a vendégeket. A csoport ellátogatott a Dolcetta Kft-be, ahol a lehetőséget kaptak a csokigyártás megtekintésére, majd a Frankó Tanyára elutazva az önellátó életmóddal ismerkedhettek meg és készíthették el saját ebédjüket. A programok között szerepelt még a Gyulai Várfürdő is, illetve egy látogatás Budapestre.
A program alkalmat adott a nemzetközi kapcsolatok kiépítésére és erősítésére, a környezetvédelmi jógyakorlatok elsajátítására és a kulturális tudatosság erősítésére is. Az Erasmus+ program lehetőséget kínál a helyi közösség számára is, hogy közelebbről megismerje más nemzetek kultúráját, és kapcsolatokat építsen a világ különböző pontjaival. A tanévben tovább folytatódik a munka az érintett intézmények tanulói és tanárai számára, remélhetőleg a kapcsolatépítés a projekt lezárulta után is folytatódik majd.