Fiatalokra és tudatos fogyasztókra van szükség a mezőgazdaságban

2019. július 21. 15:16 | behir.hu

Fiatalokra és tudatos fogyasztókra van szükség a mezőgazdaságban - mondta az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára Székesfehérváron.

Feldman Zsolt az AGRYA Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége "Vesd bele magad!" programjának sajtótájékoztatóján azt mondta: a mezőgazdaságban a gyakran emlegetett kihívások - a klímaváltozás és a piaci verseny - mellett problémát jelent, hogy idősödik a gazdatársadalom, valamint az, hogy kevés a tudatos fogyasztó.

Hozzátette: a kormány azért állt a program mellé, és lett annak fővédnöke Nagy István agrárminiszter, mert az segíti a jövő fiatal termelőit megtalálni, illetve az otthoni friss zöldség termelésével a résztvevő családok maguk is az egészséges és tudatos táplálkozás felé tehetnek lépéseket.

Az államtitkár arról is beszélt: a program a közös kertészkedéssel családokat építő tevékenység is egyben, és közösségi szinten a kormány családokat erősítő céljait is szolgálja.

Mikula Lajos, az AGRYA ügyvezető titkára kiemelte: a programmal azokat a szülőket kívánták megszólítani, akik azt szeretnék, hogy a gyermekük "testben és lélekben" is egészséges legyen. Az országos kezdeményezésben 944 család 1017 darab, közel kétezer forint értékű vetőmag csomagot kapott - a csomagok 18 százaléka Fejér, 12 százaléka pedig Csongrád megyébe került - és havonta élménybeszámolókat készítenek a közös kertészkedésről.

Örömtelinek nevezte, hogy a résztvevők közt alacsony a lemorzsolódás, a június végi adatok szerint 823 család minden hónapban küldött élménybeszámolót, közülük 131-en Fejér, 106-an pedig Csongrád megyéből.

Szakasics Zoltán, a székesfehérvári Auchan igazgatója kiemelte: a társaság Auchan az Ifjúságért Alapítványa 41 millió forintos keretösszegéből 3,2 millió forinttal támogatták az AGRYA kezdeményezését. Hangsúlyozta: beszerzési stratégiájukban előtérbe helyezik a helyi beszállítókat és a helyi termékeket, valamint áruházaik vonzáskörzetében a helyi közösségeket is támogatják.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL