Fellélegezhetnek a tenyésztők

2016. augusztus 14. 04:03 | behir.hu

Egyre magasabb a sertés felvásárlási ára. Ennek legfőbb oka, hogy folyamatosan növekszik a kínai kereslet és az uniós országok egyre több sertést exportálnak. Áprilisban még a vágósertés kilónkénti ára alig haladta meg a 300 forintot, mára pedig már 400 forintot is elkérhetnek érte a tenyésztők.

A 150 éves múltra visszatekintő Gyulahús Kft. 2013-ban önkormányzati segítséggel jelentős fejlődésen ment keresztül. A korábban veszteséges vállalat így tavaly már mintegy 500 millió forintos nyereséget termelt. Az orosz embargó hatására folyamatosan nyitottak kelet felé. Tárgyalnak például japán és honkongi partnerekkel is.

- Nagy energiát fektetünk a távol keleti piacokba. Jelenleg japán, illetve honkongi partnerekkel is tárgyalunk. Emellett az Európai Union belül új piacokat próbálunk felkutatni - fogalmazott Daka Zsolt, a Gyulahús Kft. ügyvezetője.

Az 1988-ban alapított HAGE Zrt. Magyarország egyik legjelentősebb sertéstenyésztője. Az országban 12 telephelyen folyik a vágósertés és tenyészállat termelés. Évente 250 ezer disznót értékesítenek. Így az ő esetükben komoly változást hozhat a fokozott keleti kereslet.

 - Az európai kereslet nagyon alacsony szinten volt, az Európában megtermelt többlet húsmennyiség tehát itt maradt az unió piacain belül. Tavasz óta viszont érzékelhető egy kínai, távol keleti kereslet, ez a növekedés pedig egyfajta vákuumot teremtett a világpiacon, ami pár hét alatt meg tudta élénkíteni a keresletet és föl tudta emelni az árat - osztotta meg velünk Pecze László, a Hage Zrt. sertéságazati igazgatója.

2014 szeptembere óta önköltségi áron értékesítették a sertést a tenyésztők, így nagy részüknél jelentős veszteség halmozódott fel. Ezért is jó hír, hogy a piac élénkülése akár jövő év elejéig eltarthat.

Ezek is érdekelhetik

FEL