"Blájen? Nem-nem, Brájen!" - Íme a legnépszerűbb hazai keresztnevek

2021. június 4. 06:45 | D. Nagy Bence

Vannak olyan utónevek, amelyek hosszú ideje szerepelnek az első száz keresztnevet tartalmazó listán, azonban sok új is felkerült rá az elmúlt években.

A Belügyminisztérium minden esztendőben közreadja az előző év leggyakoribb lány- és fiúneveit. A nevek rangsora természetesen folyamatosan változik. 

A teljes lakosságra vetítve kiderül, hogy Magyarország továbbra is a Lászlók, Istvánok és Józsefek országa: a Lászlót első keresztnévként tavaly 276 ezren, az Istvánt 246 ezren, a Józsefet pedig 215 ezren viselték. Emellett azonban 2020-ban a László már nem szerepelt a száz leggyakrabban adott keresztnév között, az István és József pedig a 41., valamint az 51. helyre csúszott vissza.

A lányoknál drasztikus "Mária-, Erzsébet- és Katalin-csökkenést" figyelhettünk meg, tavaly ugyanis már egyik sem szerepelt a száz leggyakrabban adott lánynév között.

A leggyakoribb lánynév 2020-ban a Hanna és az Anna volt, de a listára bejelentkeztek más, Magyarországon ezidáig szinte teljesen ismeretlen vagy nagyon ritka nevek is. Az első húszban volt tavaly a Zoé, a Léna, a Mira és a Lara is.

A fiúneveknél a Bence már két évtizede veretlen: 2001-ben taszította le az addigi listavezető Dánielt, azóta minden évben Bencének nevezték el a legtöbb fiúgyermeket Magyarországon.

2020-ban új erőre kaptak azok a régi magyar eredetű nevek, amelyeket korábban csak nagyon ritkán kaptak a gyerekek: Nimród, Zalán, Botond, Zente, Hunor, Bendegúz, Kende, Csanád.

Erőteljesen érzékelhető a külhoni, elsősorban az angol, a francia vagy más idegen nyelvből származó keresztnevek előretörése – természesen magyar írásmóddal – amelyeknek egyébként sokszor van már létező magyar változata is. Ma a legnépszerűbb fiúnevek között megtalálható a Benett, a Nolen, a Noel, a Krisztofer, a Martin, az Alex, a Kevin, a Nikolasz, az Alexander, a Laurent, a Denisz és a Brájen is.

A száz leggyakoribb lány- és fiúnév 2020-as listáját itt olvashatják.

A Belügyminisztérium hivatalos statisztikája ezen a linken található.

További programok »

FEL