Évente átlagosan 50 szervezett bűncselekményt derít fel a NAV

2019. szeptember 18. 10:35 | behir.hu

Az idei első félévben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal már harminc nagyobb volumenű bűncselekményt tárt fel, amelyek összértéke 20,38 milliárd forint volt – írta szerdai számában a Magyar Hírlap a hivataltól kapott információkra hivatkozva.

Tavalyelőtt 55 bűnszervezetben vagy bűnszövetségben elkövetett bűncselekményre derített fényt az adóhatóság, 44,3 milliárd forint összértékben, tavaly pedig összesen 51 ilyen eset volt, és ezek összértéke 40,29 milliárd forintra rúgott.

A NAV sajtóosztálya a lappal közölte, hogy az adó- és vámhivatal bűnügyi munkájának alapvető célja a bűnszervezetek felszámolásán keresztül az elcsalt költségvetési bevételek visszaszerzése, az ágazati piactisztítás, a jogkövető gazdasági szereplők helyzetbe hozása és a jóhiszemű vásárlók védelme.

Az adóhatóság szerint a szervezett költségvetési bűnözéssel leginkább érintett szektorok Magyarországon a munkaerő-kölcsönzés, az élelmiszerkereskedelem, a repce- és a műtrágyaszektor, a használtgépjármű-kereskedelem, valamint bizonyos elektronikai, számítástechnikai és irodatechnikai termékek értékesítése.

 

Forrás: MTI

 

További programok »

FEL