Emelkedik a minimálbér?

2015. november 22. 14:44 | behir.hu

Megkezdődtek a minimálbérről szóló tárgyalások a kormány, a szakszervezetek és a munkaadók képviselői között. Nem világos azonban, hogy miről egyeztetnek, hiszen a jövő évi költségvetést már elfogadták, az adótörvényekkel együtt. A Policy Agenda elemzése a tárgyalások végkimenetelét latolgatta.

A kutatóintézet emlékeztet, hogy a kormány már meg is mondta, hogy mennyivel számol a béremeléseknél, a kabinet képviseltében Lázár János miniszter már júniusban "véletlenül" elárulta, hogy 5 százalék körüli emelést, azaz 110 ezer forintos bruttó minimálbért tartanak elfogadhatónak. A kormány, a munkaadók és a munkavállalók szervezetei között zajló tárgyalások lényegében három kérdésről szólnak. Ebből az első kettő szorosan összefügg, ez pedig a minimálbér, és a garantált bérminimum. A minimálbér és a garantált bérminimum az intézet szerint 650-700 ezer munkavállalót érint.

A tárgyalások harmadik eleme a jogi kötelezettséget nem jelentő, de orientációs mértéket adó országos bérajánlás. Ez főképp azon az ágazatokban fontos, ahol nagy a szakszervezetek szervezettsége, vagy erős az állami tulajdonosi jelenlét. Egy 25 fős kisvállalkozás vezetője számára az országos bérajánlás semmit sem jelent. E cégek inkább abból indulnak ki, hogy mennyi az a minimum, amit adni kell a dolgozóiknak ahhoz, hogy megfelelő képzettségűeket találjon, vagy azokat megtartsa. Ez utóbbi szempont pedig egyre fontosabbá válik.

Az állami bérpolitika álságossága abban is tetten érhető, hogy míg a legkisebb keresetek alig nőttek a gazdasági válság kezdete óta, az átlagkeresetek ugyanezen időszakban már évi 3,9 százalékkal nőttek - állapították meg a kutatók.

A Policy Agenda szerint  gazdasági növekedés egyik gátjának kell tekinteni az alacsony béreket. Kérdéses, hogy lesz-e olyan erő, amely képes a jelentős béremelést kikényszeríteni. Nyilvánvaló, hogy a szakszervezetek érdeke az, hogy minél erősebb ütemű bérfelzárkózás kezdődjön.

Meglepő módon a munkaadók sem feltétlenül ellenérdekeltek, csak nem egy általános emelésben. Azaz számukra az a legjobb megoldás, ha a béremelkedést nem jogszabályi kötelezettséggel kényszerítik ki, hanem piaci logikán (azaz ha a megfelelő munkaerőt csak magasabb bérrel tudja megszerezni, akkor kénytelen emelni).

H.Sz.

További programok »

FEL