Egy triatlonos lehetett az első koronavírusos magyar sportoló

2020. április 7. 20:11 | behir.hu

Nem kizárt, hogy a triatlonos Tóth Tamás volt az első magyar sportoló, aki megbetegedett a koronavírus-fertőzés következtében - tudta meg az M4 Sport.

Az úszó Kapás Boglárka múlt héten jelentette be, hogy bár egyelőre tünetmentes, pozitív eredményt hozott a tesztje, ezzel ő lett az első magyar sportoló, akinek bizonyított megfertőződése nyilvánosságra került több társával egyetemben. Könnyen lehet azonban, hogy a triatlonos Tóth Tamás már korábban átesett a fertőzésen, ráadásul nála megbetegedéssel is járt az új típusú koronavírus. A 30 éves sportoló az M4 Sportnak elmondta: tavaly év végén éppen a világjárvány kiindulópontjaként azonosított Vuhanban vett részt a katonai világjátékokon. A kínai városból Peruba utazott egy világkupa-versenyre, ahol az előkelő tizedik helyen végzett, egy héttel később viszont a Dominikai Köztársaságba érve már betegnek érezte magát.

– Egyhetes borzalmas betegség következett, nem is tudom, mikor voltam utoljára ilyen beteg, a koronavírus összes tünetét produkáltam. Nem mondom, hogy az volt, de tény, hogy a lappangási idő végén egy majdnem egy hétig lázas forgolódástól és a tüdőgyulladás tüneteitől szenvedtem a Dominikai Köztársaságban. Nagyon kíváncsi lennék egy teszteredményre, hogy az voltam-e – fogalmazott a versenyző.

A magyar triatlonos jelenlegi világranglista-helyezése olimpiai indulást érne, de egyelőre nem tudni, hogy mikor folytatódhat a kvalifikációs versenysorozat az egy évvel elhalasztott tokiói játékokra.

– Akkor tudjuk folytatni a kvalifikációs időszakot, amikor már minden versenyző tud utazni. Úgy gondolom, hogy reálisan nézve idén nem fogjuk tudni újraindítani a kvalifikációt, de az sem kizárt, hogy egyáltalán nem tudjuk újraindítani. Minden eshetőségre fel vagyunk készülve – zárta gondolatait a sportoló.

Tóth Tamás jelenleg futó- és kerékpáredzéseket, valamint erősítő gyakorlatokat végez, úszni azonban azóta nem tud, amióta az úszók pozitív tesztjei után lezárták a Duna Arénát.

Forrás: M4 Sport

További programok »

FEL