Egy hulladékgazdálkodási szoftver a szebb jövőért

A fejlesztés több díjat is elnyert

2020-ig az építési és bontási hulladék tekintetében 70 százalékos újrahasznosítási rátát kell elérni minden tagországnak az EU-n belül. Egy gyulai vállalat, a Clean-Way Kft. e cél elérésében lépett egy óriásit: létrehoztak egy hulladékgazdálkodási szoftvert, aminek a segítségével a feladat költséghatékonyan megoldhatóvá válhat, valamit összeköti és segíti az építési-bontási ágazatban dolgozókat.

Az építési és bontási szektorban tevékenykedő cégeket, építőipari kivitelezőket, a bányavállalkozókat, a hulladékhasznosítókat, a hulladéklerakókat, illetve az állam munkáját segítheti a szoftver. Petrovszki Krisztián, a cég ügyvezetője elmondta, hogy azt szeretné, hogy az építési szektor egy jól működő, modern szektor legyen. – Azt nem fogom bánni, hogy a szoftver egy-két év alatt az állam égisze alatt fog működni. Ez egy folyamat, mi ezt előkészítettük, fölépítettük, de ugyanúgy a cégünknek is óriási eredmény, nemzetközi szinten is elismerik. Az egyik angliai egyetem meghívásában érkeztünk nemrég Bécsbe, egy workshopra, ahol tizenkét ország vett részt. Gyakorlatilag Európa legkörnyezettudatosabb országai szerepeltek. A finn képviselő, egy a PhD dolgozatát jelenleg író férfi, aki a legrosszabb indulatú és legnehezebb kérdéseket tette föl valamennyi ország szereplőjének, azt kérdezte tőlünk, hogy ez a rendszer miért nem működik már egész Európában.

A hulladékgazdálkodási szoftver segítségével könnyen nyomon követhetővé vált az országban keletkező építési-bontási hulladékok helye, minősége, mennyisége és fajtája. A regisztrációt követően azonnal látható, hogy ezeket az anyagokat milyen, a közelben lévő projekteknél lehet felhasználni vagy mely hasznosítási forma a leggazdaságosabb, a legkisebb környezeti teher mellett.

– A beruházásokat jelenítjük meg legelőször, azon belül is van külön tervezés alatt lévő, folyamatban lévő, illetve hulladékgazdálkodási szempontból lezárul beruházás – mutatta be a programot Petrovszki Krisztián. A rendszer – folytatta – naprakész információk segítségével gyorsítja fel és hangolja össze a beruházásokat. Gyakorlatilag nagyon előremozdítja az információ áramlást és logisztikailag összehangolja a beruházásokat. Tehát ez környezetvédelmileg, szén-dioxid-kibocsátásban, pénzügyileg, tehát minden szempontból egy hatékony rendszert képes működtetni.

Mindez azt jelenti, hogy éves szinten 20-40 milliárd forint közötti összeget lehet a rendszer segítségével megtakarítani az állami szektorban – tette hozzá az ügyvezető. De a vállalkozások kivitelezési költségeit és időintervallumát is jelentősen csökkentheti.

Eddig 40-45 felhasználó regisztrált. Többek között a gyulai telephellyel rendelkező Euro-Konzorcium Speciál Transzport Zrt. is. A vállalat képviselője, Oláh Mária szerint nagy űrt töltött be a fejlesztő a szoftver létrehozásával. 

A fejlesztés elnyerte a Ti jöttök Innovációs Projekt Verseny “Digitális Város” kategóriáját, illetve a Greennovációs Nagydíjat is “Innovációs ötletek, projektek” kategóriában.

Megosztás:

Címke: , , ,