Drágult a baromfihús, de további emelkedés jöhet

2021. augusztus 13. 15:20 | behir.hu

A vágócsirke termelői ára 6, a vágópulykáé pedig 2 százalékkal emelkedett 2021 első harminc hetében az előző év azonos időszakának átlagárához képest. 2020 azonos hetéhez viszonyítva azonban már 17,6, illetve 15,4 százalékos az áremelkedés.

– A Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója szerint, mivel a takarmányárak 30-35 százalékkal emelkedtek tavaly szeptember óta, és a tápok az élőbaromfi-előállítás önköltségének kétharmadát teszik ki, minimum 20-25 százalékkal kellett volna emelkedniük a termelői baromfiáraknak – írta meg a Világgazdaság. Az elnök azt is kifejtette, hogy a hazai baromfiágazatot tavaly március közepétől szinte egy időben érte csapásként a koronavírus és a súlyos madárinfluenza-járvány. A piac 25-30 százalékát kitevő, szállodákat, éttermeket és kávézókat tömörítő szektor teljes leállása miatt gyakorlatilag minden baromfi-termékpályán felhalmozódtak a készletek, megteltek a hűtőházak.

A madárinfluenza miatti korlátozások kapcsán sok exportpiac szűnt meg, ez szintén hozzájárult a készletek növekedéséhez. A termelés nagyjábóli egyensúlyi szintre kerülésével tavaly szeptemberben megindultak felfelé a takarmányárak, ennek hatása ma is tart. A téli, kora tavaszi időszakban a madárinfluenza-járvány Európa több országát elérte, ami csökkentette a lengyel, a német és a francia termelést is, egy kis lehetőséget nyitva így a magyar piaci szereplőknek.

– A megnövekedett kereslet együtt járt azzal is, hogy az átadási árak emelkedtek, Az alapanyagárak emelkedése miatt több élelmiszeripari termék is drágulni fog a közeljövőben, mondták még tavasszal élelmiszeripari vezetők. Tavasszal például az étolaj 25, a gyümölcs 17, a cukor 10 százalékkal drágult, a burgonyának viszont zuhant az ára. Emellett az építőanyagok ára is brutális emelkedett, és immár nagyon drága a hazai benzin és az ipari fogyasztók megfizette áram is – ovlasható az MTI-n.

Forrás: Világgazdaság, MTI

További programok »

FEL