Megtartotta tanévnyitó rendezvényét a Gál Ferenc Főiskola

2019. szeptember 5. 19:02 | Gyemendi Réka

Először az intézmény vezetői szóltak a hallgatókhoz, majd pedig egy eligazítást tartottak nekik, melyben bemutatták a számukra kínált lehetőségeket, például az Erasmus ösztöndíjat is.

A Himnusz közös eléneklését követően dr. Árpási Zoltán intézetigazgató szólt a diákokhoz, beszédében pedig a főiskola múltját elevenítette fel. Mint mondta: 1986 fontos év volt a békéscsabai felsőoktatás szempontjából, hiszen akkor alakult ki a felsőoktatási képzés a városban. 

– A '90-es évek óta vannak gazdasági szakok, kezdetben alapszakok formájában, de az elmúlt több, mint 30 évben mindig az volt a törekvésünk, hogy ez a kínálat bővüljön, és egyre inkább igazodjon a piaci igényekhez. Így elindultak a felsőoktatási szakképzések, volt mesterképzés, és a továbbiakban is az a célunk, hogy ez így maradjon, és egyre több szakot kínálhassunk a hallgatóknak. Mindenképpen szeretnénk megmutatni azt, hogy itt van pespektíva, és van hova tovább tartani. Jómagam és a lelkes oktatói csapat is minden segítséget, tudást megad ehhez - fogalmazott dr. Árpási Zoltán.

Ezt követően Vincze Gábor, a főiskola dékánja is köszöntötte a hallgatókat.

– Úgy gondolom, hogy ha elindulunk egy rendszerben, mindig látnunk kell, hogy honnan indultunk és hova jutunk el. Nagyon fontos a mindennapokban az infrastruktúra. Van egy több mint 2,5 milliárd forintos keretünk az intézmény felújítására. Nyáron az utolsó terveken dolgoztunk, jövő hétfőn lesz az építészeti engedélyezés és reméljük, hogy a munkálatok már tavasszal elindulhatnak. Nagyon korszerű, új, modern intézetben fognak dolgozni, ebben nagyon fontos szerepet vállalt a kormányhivatal – ismertette a terveket a dékán.

Ebben az évben 105 új hallgatót vettek fel a békéscsabai gazdasági karra. Vincze Gábor bízik abban, hogy a jövőben tovább tudják növelni a hallgatói létszámot új szakok indítását követően. Hozzátette: a Gál Ferenc Főiskola tervei szerint jövőre már egyetemként működik majd az intézmény.

 

További programok »

FEL