Békés vármegyei ovisok mentették meg a gömböcfalvi madarakat

2024. június 27. 06:36 | behir.hu

A mesebeli Csillám-csapat tagjai ismét üzentek az óvodásoknak, ők pedig mindent bevetettek, hogy segítsenek gömböcfalvi barátaiknak. A Mesél a szemünk óvodai pályázatán a gyerekek kis szuperhősökké válva bizonyíthatták rátermettségüket és kreativitásukat.

A játékos pályázat célja az volt, hogy mesés történeteken keresztül hívja fel a figyelmet a sokszor már kisgyermekkorban jelentkező rövidlátás megelőzésének fontosságára, azon belül is nagy hangsúlyt fektetve a szabadban eltöltött idő jótékony hatására és a mesék szerepére.

 

Ovisokból kis hősök

Az óvodai csoportok egy játékos Madárcsalogató küldetés, a Kukkancs kaland teljesítésével és interaktív feladatok megoldásával pályázhattak a nyereményekért. A Békés vármegyei ovisok ösvényt építettek, ködöt oszlattak, süteményeket formáztak, énekeltek, kerek kincsek után kutattak és színes fészkeket építettek a szégyenlős cicomadaraknak. A feladatok végrehajtása során a gyerekek átélhették, hogy cselekedeteiknek hatása van a varázsvilágra, miközben egymással együttműködve, empátiával és kreatív megoldásaikkal segítették hazajuttatni az eltévelyedett gömböcfalvi madarakat.

 

Interaktívan a szabadban is

A pályázat részeként a gyerekek hangüzeneteket kaptak a mesebeli fénygömböcöktől, amiket az óvodapedagógusok a képernyőmentes tartalmakra fókuszáló Plukkido applikáción keresztül értek el. A küldetés elsődleges célja az volt, hogy interaktív módon arra ösztönözze a gyerekeket, hogy a képernyő helyett a környezetükre figyeljenek, és minél több időt töltsenek a szabadban szemlélődve, jó fényviszonyok között. A küldetést a Plukkido pszichológusai kifejezetten óvodák számára készítették szemész szakemberek életmódbeli ajánlásait is beépítve.

A pályázaton résztvevő óvodapedagógusok véleménye a kezdeményezésről:

 

  • „A feladatok mind élményalapúak voltak. A csoportban több visszahúzódó gyermek is van, de a fantáziadús játékoknak köszönhetően igazi csapatmunkában tevékenykedtek, mindenki bekapcsolódott a játékba.”
  • „Nagyon szereti a csoportom ezeket a játékokat. Sokat segít abban, hogy közösen tudjanak dolgozni, ezáltal újabb oldaláról ismerjük meg mi is a gyerekeket.”
  • „A gyerekek nagy élvezettel csinálták végig a küldetéseket, napokig visszatérően erről beszéltek, játékaikhoz ebből is merítettek ötletet.”
  • „Az illatos sütik varázslatosak voltak, felfedezték, hogy tényleg fogyott belőlük, ezért újra és újra visszatértek a nagy gondossággal elkészített desszertekhez.”

 

 

A pályázat társadalmi célja

A Mesél a szemünk kezdeményezés célja, hogy játékos módon hívja fel a figyelmet a társadalom egyre nagyobb részét érintő gyermekkori rövidlátás (myopia) megelőzésének fontosságára. Ugyanis az előrejelzések szerint 2050-re a világ lakosságának körülbelül 50%-át érinteni fogja a rövidlátás, mely gyakran gyermekkorban kezdődik.1 A megelőzés folyamatában éppen ezért nagy segítség az óvodások határtalan képzeletvilága, hiszen arra építve a mesék és a játék révén már 3-6 éves kortól kezdve a gyerekekkel együtt tehetünk a szemük egészségének védelméért.

 

Nyertesek és alkotások

A júniusban lezárult „Fényjáték az óvodában” pályázaton 110 ovis csoport és közel 2.500 gyermek vett részt. A Hoya Lens Hungary Zrt. jóvoltából a pályázaton induló összes óvodai csoport nyereményben részesült, így a fénygömböcök tovább kísérhetik békéscsabai, magyarbánhegyesi, orosházi és szarvasi gyerekek mindennapjait is. Az óvodai eszközökre, fejlesztő játékokra és sportszerekre is beváltható ajándékutalványból, nevelést segítő mágneses táblajátékból, valamint A fénygömböcök titkos könyvéből álló különdíj csomagok egyikét a Békéscsabai Tündérkert Óvoda Micimackó csoportja nyerte.

Válogatás az ovis pályaművekből itt érhető el. 

 

További programok »

FEL