Békés megyei tiniket is becsapott

2017. január 12. 12:31 | Mikó Melinda

Békés megyei fiataloktól csalt ki pénzt egy férfi úgy, hogy munkát ígért nekik. Az egyik közösségi oldalon az állította magáról, hogy divatfotózásokhoz közvetít modelleket. Az egyik világszerte ismert ruházati márkát gyártó cég megbízottjának adta ki magát és azt mondta a jelentkezőknek, Budapesten, egy szállodában történik majd a fotózás.

Hat békéscsabai lánytól, egy gyulai fiútól, valamint egy békési és két mezőberényi lánytól csalt ki így pénzt. Közöttük több 17 éves fiatal is volt, akiknek a szüleivel is találkozott. A közvetítésért díjat kért, 10 és 40 ezer forint közötti összegeket vett át. A fotózásokra időpontokat is adott a jelentkezőknek, amelyeket aztán többször módosított. Végül a fotózás egyik esetben sem történt meg. Volt olyan 17 éves lány, aki a megbeszélt napon szüleivel utazott Budapestre és ott szembesültek azzal, hogy a cég nem áll kapcsolatban azzal a férfival, akinek fizettek.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság a 21 éves kétegyházi K. A.-t csalás vétség elkövetésével gyanúsítja. A 2017. január 10-én lezárt nyomozás iratait a rendőrség a gyanúsított ellen vádemelési javaslattal küldte el a Békéscsabai Járási Ügyészségre.

Forrás: Police.hu

FEL