Baleseteknél helyszíneltek és ittas sofőr miatt intézkedtek a rendőrök

2021. október 9. 12:04 | behir.hu

Békés megyében október 8-án három személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről értesítették a rendőrséget.

Békéscsabán, az Orosházi úton 9 óra körül egy kapubejáróból kitolató tehergépkocsi miatt egy helyi járatos busz vezetője azért, hogy elkerülje a balesetet balra kormányozott és intenzíven fékezett. A két jármű nem ütközött össze, de a manőver közben egy buszon utazó 74 éves nő elesett és könnyebben megsérült.

Három órával később Gyomaendrődön, a Fő út és az Apponyi utca kereszteződésében egy személygépkocsi hátulról nekiütközött egy forgalmi ok miatt álló teherautónak. A balesetben mindkét jármű vezetője nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Gyomaendrőd külterületén 17 óra körül egy segédmotoros kerékpárral közlekedő nő lehajtott az útról és elesett. A mentők a nőt súlyos sérüléssel vitték kórházba.

Ittas járművezetés gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök október 8-án 7 óra 30 perc körül Körösladányban, a Garibaldi térnél. Egy tehergépkocsi vezetőjénél jelzett alkoholfogyasztást a szonda. A budapesti férfit a rendőrök előállították, majd miután a Szeghalmi Rendőrkapitányságon végzett további légalkoholmérések eredménye is pozitív lett nála, elvették a vezetői engedélyét és büntetőfeljelentést tettek ellene.

További programok »

Kék hírek

Reggeli járőrszolgálat Békéscsabán – fontos figyelmeztetés a jeges csatornákhoz

Békéscsabán a reggeli járőrszolgálat tapasztalatai szerint az Élővíz-csatorna helyenként jeges, azonban a jégréteg sehol sem elég vastag és nem egybefüggő, ezért senki ne próbáljon meg rámenni. A legtöbb helyen szemmel is látható, hogy a jeges részeken vízfoltok is vannak, így a jégen tartózkodás szabálytalan és veszélyes – közölte közösségi oldalán a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
2026. január 11. 16:23
FEL